A májfolt miért alakul ki?

Az elsősorban arcon megjelenő májfolt az egyik leggyakoribb esztétikai bőrprobléma. A melazmának is nevezett elváltozások egészségügyi értelemben teljesen ártalmatlanok, látványuk mégis sokak életét megkeserítik.

A barna különböző árnyalataiban kialakuló, bőrből nem kiemelkedő foltok elsősorban a napfény hatására megnövekvő természetes festékanyag (melanin) túlzott termelődése miatt jelennek meg. Az öröklött hajlam és bizonyos hormonváltozások - például a várandósság során - ezt a folyamatot tovább erősíthetik. A terhességi maszknak is nevezett elváltozások elsősorban a homlokon, az orron, a száj körül és az állon okozhatnak akár látványos problémát.

Mikor beszélhetünk hiperpigmentációról? Az egyik legsűrűbben előforduló kozmetikai probléma az egyenetlen színű, foltos bőr. Az úgynevezett hiperpigmentáció számos okból megjelenhet, és ha nem foglalkozunk vele, egyre hangsúlyosabbá válhat. Kattintson a részletekért!

Az arcbőr színét egyenetlenné tévő májfoltok a nőknél általában 20 és 50 éves kor között mutatkoznak meg, de a változókor során, vagy ezt követően is megjelenhetnek. Idősebb korban már többnyire a kézfejen, az alkaron vagy a mellkason alakulnak ki. Az okok azonban nem minden esetben egyértelműek. Előfordulhat például, hogy bizonyos emésztőrendszeri megbetegedések, vagy gyógyszerek váltják ki, de a nem megfelelő kozmetikumok használata is a hajlamosító tényezők közé sorolható.

Fontos a megfelelő fényvédelem

Elmondható azonban, hogy bármi váltja ki a májfoltokat, az erős napfény minden esetben csak tovább ronthat a helyzeten. Nem csak sötétedhet a foltok színe, vagy nőhet a kiterjedésük, hanem újak is keletkezhetnek. Éppen ezért kiemelten fontos, hogy májfoltos bőr esetén, az év minden szakában erősen pigmentált bőrre kifejlesztett, célirányos, komplex - például E-vitamin vagy ázsiai gázló növény kivonatot tartalmazó - regeneráló hatású fényvédőszereket használjunk.

A májfoltok a nőknél már a húszas éveikben kialakulhatnak. Fotó: Getty Images
A májfoltok a nőknél már a húszas éveikben kialakulhatnak. Fotó: Getty Images

Ezek a termékek aktív összetevőkkel képesek minimalizálni a májfoltok kialakulásának kockázatát, miközben halványítják a már meglévő melazmákat is. A speciálisan sejtszintű biológiai védelmet nyújtó fényvédők aktiválják a bőr természetes védekezőképességét, óvják a sejteket, valamint megelőzik a korai bőröregedést. Elérhetőek olyan praktikus stift formájában alkalmazható napvédők is, amelyek az arcbőrön, az orron, az ajkakon, és füleken kívül, biztonságosan használhatók az esetleges hegeken és anyajegyeken is.

Hidratáló halványítás

A májfoltos bőr speciális ápolásra szorul: olyan nappali vagy éjszakai hidratálókrémekre, amelyek visszafogják a melanin termelődését, miközben hatékonyan halványítják a már meglévő foltokat. Hiperpigmentált bőr esetén javasoltak a magas AHA/BHA tartalmú, hámlasztó termékek, valamint a tiszta és aktív C és E-vitamint, vagy glabridint tartalmazó kozmetikumok is. Ezek a hidratáló hatású készítmények egységessé teszik a bőrképet, valamint enyhítik az esetleges gyulladásokat.

Az andrographolid és az azelainsav tartalmú termékek szintén hatásosan alkalmazhatóak a májfoltos bőr ápolására. Segítségükkel hatékonyan korlátozhatjuk az újabb festékanyag termelődését a bőrben, az epidermactiv tartalmú készítmények használatával pedig fokozhatjuk a hiperpigmentált sejtek kíméletes eltávolítását. A valódi belső biológiai védelmet nyújtó, komplex kozmetikumok rendszeres alkalmazásával stimulálhatjuk a bőr védelmét, valamint látványosan javíthatunk a már kialakult egyenetlenségeken.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.