Több infarktusos beteg maradhat életben egy adománynak köszönhetően!

Húszmillió forint értékű életmentő gyógyszert adományozott az Országos Mentőszolgálatnak az akut koronária szindrómában szenvedő betegek ellátásához a Sanofi-Aventis/Chinoin.

A gyógyszereknek köszönhetően már a kórházba érkezés előtt a legkorszerűbb kezelésben részesülnek a szívrohamon átesett betegek - áll az eseményről kiadott sajtóközleményben.

"Az gyógyszeradománynak köszönhetően az 'életmentő' készítmény mostantól százötven eset és rohamkocsiban lesz készleten. Éves szinten ez tizenkétezer infarktusos betegnek ad jóval nagyobb esélyt a túlélésre" - nyilatkozta Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője.

Az infarktus bármikor, bármilyen helyzetben kialakulhat. A Mentőszolgálatot évente mintegy tizenkétezer erős mellkasi fájdalommal küzdő beteghez riasztják.

SzívinfarktusMagyarországon a statisztikák szerint a vezető halálok a szív- és érrendszeri megbetegedés. Az esetlegesen kialakuló szövődmény súlyosságát alapvetően meghatározza, hogy a beteg milyen hamar jut ellátáshoz. Már a mentőben megkezdett ellátással nő a beteg túlélési esélye, rövidülhet a felépülési idő, csökkenhet a szövődmény kialakulásának kockázata.

Hazánk legnagyobb gyógyszergyártója a motoros mentők, és az általános- és középiskolai Országos Elsősegély Ismereti Verseny szponzorálása mellett most az Országos Mentőszolgálatot támogatta húszmillió forint értékű vérrögképződést gátló készítménnyel.

Az átadott készítmény kizárólag sürgősségi felhasználásra alkalmas és több mint egy évre elegendő.

Terheléses vizsgálat / EKG

"A kardiovaszkuláris problémával sújtott beteg mielőbbi szakmai protokoll szerinti kezelése gazdasági szempontból is rendkívül fontos, ugyanis ezáltal csökken a gyógyulási idő, melynek következtében redukálódnak a társadalombiztosítás költségei is" - hangsúlyozta Frédéric Ollier, hazánk legnagyobb gyógyszergyárának vezérigazgatója az ünnepélyes átadáson.

Az Országos Mentőszolgálat százötven eset és rohamkocsiján ezen túl a leghatékonyabb kezelésnek számító "életmentő gyógyszert" használják a diplomás mentőtisztek illetve orvosok.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten néhol fordulhat elő kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!