Sürgősen betiltatnák a hálapénzt

Egy közelmúltbeli bírósági döntés kapcsán az orvosi hálapénz negatív hatásaira hívja fel a figyelmet a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (ReSzaSz). A szervezet a hálapénzrendszer mihamarabbi megszüntetését szorgalmazza.

Az utóbbi időben egyre több orvost, egészségügyben dolgozót ítélnek el hálapénzzel kapcsolatban. Legutóbb bűnösnek talált a bíróság egy orvost, aki tevékenysége során pénzt kért és várt el kiszolgáltatott betegeitől. Jogerősen elítélték tíz rendbeli üzletszerű vesztegetés vádjával és kirótták rá a bíróság által méltányosnak ítélt büntetést, de foglalkozásától nem tiltották el. Az indok gyakorlatilag az volt, hogy tevékenysége pótolhatatlan a mai magyar egészségügyben.

Becslések szerint évente 70 milliárd forintnyi hálapénz vándorol az orvosok zsebébe. Hova vezet mindez?

Aggasztó hiányosságok

A ReSzaSz szerint az ítélet indoklása két fontos dologra hívja fel a figyelmet. Egyrészről az orvoshiányra, amely olyan mértékű, hogy még az olyan orvosokat sem lehet eltiltani az orvoslás gyakorlásától, akiket minden kétséget kizárólag bűnösnek talál a bíróság. Másrészről pedig a szakképzés hiányosságaira.

A ReSzaSz a hálapénz mihamarabbi betiltását szorgalmazza
A ReSzaSz a hálapénz mihamarabbi betiltását szorgalmazza

"Kifejezetten aggasztó azt látni, hogy a bíróság képtelen a bűnös orvost eltiltani az orvoslástól, mert tudása pótolhatatlan. Felmerül a kérdés, hogyan fordulhat az elő, hogy évek alatt sem sikerült egy ilyen pótolhatatlan tudású orvosnak maga mellett kiképeznie a szükséges utánpótlást. Számunkra ez egyértelmű bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a hálapénz milyen súlyos mértékben károsítja a szakképzést és az orvosutánpótlást: ilyen perverz motivációs rendszer, ilyen tarifák mellett nem érdeke senkinek maga mellett új kollégát kiképezni, csorbítván ezzel a saját monopol helyzetét a hálapénzrendszerben" - írja a ReSzaSz.

Határozott lépések kellenek

A ReSzaSz, a Magyar Rezidens Szövetség az 1001 orvos hálapénz nélkül Facebook-csoport és más szervezetek is többször felhívták a közvélemény és a döntéshozók figyelmét a hálapénz negatív hatásaira, és arra, hogy záros határidőn belül ki kell dolgozni azt a keretrendszert, amely mentén a hálapénzrendszer és a hálapénz minden formáját meg lehet szüntetni, be lehet tiltani.

A szervezet álláspontja szerint ennek alapja az egészségügy megfelelő finanszírozása és az egészségügyben dolgozók megbecsülése, munkakörülményeinek javítása. "Annak ellenére, hogy a jelenlegi kormány tett erőfeszítéseket a körülmények javítása érdekében,ezen bírósági ítélet is jól példázza, hogy nagyon messze van még a megoldás. A hálapénz sohasem fog kikopni a rendszerből. Érdemben tenni kell azért, hogy méltóságban gyógyulhassunk és gyógyíthassunk."

"Kérjük Magyarország Kormányát és minden demokratikus pártot, hogy legkésőbb a 2018-as országgyűlési választásokig dolgozza ki a hálapénzrendszer kivezetésére alkalmas keretrendszert. A ReSzaSz hajlandó és kész részt venni ebben a munkában" - jelezték.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra