Sétáljon hat percet! - javasolják a perifériás artériás betegeknek

Ha rendszeresen hat percet sétálunk a futószalagon, azzal a perifériás artériás betegségben (PAD) szenvedő betegek meghosszabbíthatják az életüket, és a minőségét is javíthatják - állítja egy új tanulmány.

A chicagói Észak-Nyugati Egyetem Feinberg Orvosi Karának kutatói 156 PAD-os beteg vizsgálata után jutottak erre a következtetésre. Sokan közülük nem is szenvedtek a fájdalmaktól, mely a klasszikus tünete az artéria elzáródásának. A tanulmány hat hónapja során azok a résztvevők, akik rendszeresen elvégezték a hat perces sétát, hosszabb távot tudtak megtenni, mint azok, akik nem sétáltak rendszeresen. A tanulmány a Journal of the American Medical Association január 14-i számában jelent meg.

Míg a séta általános javaslat szokott lenni a PAD-ban szenvedők számára, a tanulmány két módon is eltért, mondta a vezető szerző, Dr. Mary M. McDermott, az egyetem adjunktusa. "A korábbi tanulmányok mindegyike az időnként sántikáló betegekre összpontosított, mely a betegség egyik tünete" - mondta McDermott. "A tanulmány néhány résztvevője nem szenvedett tünetektől. A láb erejét is vizsgáltuk. Ez volt a legnagyobb ilyen jellegű kísérlet."

McDermott heti háromszori, 40 perces sétát javasol, legalább hat hónapon át. A gyakorlat végrehajtható futószalagon vagy az utcán is, de az a legjobb, ha egy edző áll mellettünk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten néhol fordulhat elő kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!