Rossz hatással van szívünkre a váltott műszak

A három műszakban dolgozó, fiatal holland textilmunkások stresszhormonszintje kifejezetten magasabb, ami a szív-és érbetegségek szempontjából fokozott kockázatot jelent. Laura Manenschijn és munkacsoportja azzal foglalkozott, hogy ezt a megfigyelést hogyan lehet a szív esetleges károsodásának megelőzésére fölhasználni.

Rotterdamban az Erasmus Orvostudományi Központ munkatársai 40 évesnél fiatalabb textilmunkásokat vizsgáltak, akik beosztásuknak megfelelően három műszakban dolgoztak. Két napon reggel hatra mentek munkába és 14 órakor fejezték be a műszakot, a következő két napon délután tevékenykedtek a gyárban, végül a harmadik két munkanap éjszakai műszak volt: 22.30-tól másnap reggel hatig tartott. Ezután négy pihenőnap következett, majd jött a következő munkahét, az előzőek szerint.

A váltóműszakokban dolgozók vizsgálati adatait 89 egészséges, ugyanott dolgozó férfiak eredményeihez hasonlították. Elsősorban azt mérték, hogy hajuk kortizol (sztresszhormon) tartalma mennyi, illetve hogyan alakul a testsúlyuk.

A kortizol tartalom elsősorban a hajban mérhető megbízhatóan, ezért valamennyi vizsgálati alany hajából három centit vágtak le. A váltóműszakban dolgozók hajának kortizol tartalma statisztikailag jelentős mértékben volt magasabb, mint a mindig csak nappal munkába járó társaiké.

A kutatók azt is kiemelik, hogy a váltóműszakosok átlagos testsúlya több volt társaikénál, de a két csoport tagjai közötti különbségek csak a fiatal korosztályokban jelentek meg. Valószínűnek tartják, hogy az idősebb munkások kisebb mértékben érezték idegesítőnek az ismétlődő műszakváltást, mint fiatalabb társaik. Az is tény, hogy a kor előrehaladásával az alvási időszakok változnak, valamint a belső biológiai óra is jobban alkalmazkodik a változásokhoz.

A váltóműszakban alkalmazott fiatal férfiaknak nem csak a kortizol szintje és a testsúlya bizonyult magasabbnak, hanem gyakran a vérnyomása és a vércukor szintje is, vagyis gyakoribb volt ezeknek a tüneteknek az együttese, az úgynevezett anyagcsere-tünetcsoport. Ez azért fontos megfigyelés, mert ez a szív-és érbetegségek megnövekedett kockázatát jelenti - olvasható a Journal of Clinical Endocrinology and Metabolism című szaklapban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +6 °C

Nyugat felől egyre nagyobb területen növekszik meg a felhőzet, ami északon csak rövidebb ideig tart, illetve vékony fátyolfelhőzet lesz az égen. A déli országrészben vastagabb lesz a felhőtakaró, és napközben északnyugat felől csökken ugyan a felhőzet, de a déli határszélen és a Dél-Alföldön helyenként estig borult marad az ég. A Nyugat- és Dél-Dunántúlon a déli órákig eső is várható. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül.A hőmérséklet délután 13 és 18, késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!