Perui kovaföld: csodaszer vagy kamu?

Tényleg már csak az örök élet és az ingyensör hiányzik a perui kovaföldet forgalmazók ígéretei közül. Az étrend-kiegészítők új "sztárjáról", akárcsak időnként a "C-vitaminban gazdag citromlevekről", azt is állítják, hogy "kipucolja" a beleket és az ereket, sőt még a rákot is gyógyítja - írja a hvg.hu "kovaföld-kritikájában".

A cikk szerzőinek úgy rémlik, hogy tavaly nyáron debütált a magyar "alternatív" webáruházak és bioboltok kínálatában a perui kovaföld, amely az utóbbi hetekben és hónapokban igazi trendszetterré nőtte ki magát a megváltásra szakosodott étrend-kiegészítők piacán. Szinte minden netes fórumon, főként a Facebookon szaladtak bele a porba, de számtalan beszélgetés során is próbálták meggyőzni őket olyasmikről, hogy: "A perui kovaföld nem csodaszer, hanem az emberi szervezet az, amely képes megújulni, ha tisztán rendeltetésszerűen működik. Más kovaföldekkel ellentétben, egyedül a perui képes kivezetni a baktériumokat, a vírusokat és a nehézfémeket a szervezetből, pusztán a szerkezetéből adódóan" - Mivel egyrészt a hvg.hu-nál régen hallottak ennyi jól hangzó bullshitet, másrészt valaha jártak kémiaórára is, úgy érezték, hogy itt az ideje egy alapos diétakritikának .

kovaföld
A kovaföld kémiai tesztje. Mesés tulajdonságok

A perui kovaföld nélkülözhetetlen az élethez!

A kínzó kérdések sora eleve ott kezdődik, hogy egyáltalán mi ez a sárgásfehér por formájában kapható perui kovaföld? A legfőképpen méregtelenítésre, illetve a rejtélyes, ám annál fenyegetőbben hangzó szilícium-dioxid -hiányos állapotokra ajánlott készítmény lényegében nem más, mint a kovamoszatok és a kovaszivacsok maradványa. Mivel ezek a sugárállatkák és egysejtű kis lények vázuk legfőbb alkotóelemeként a szilíciumot használják fel, elporladásuk után amorf szilícium-dioxidot hagynak örökül. Na, ez az, amit némi színkeverés után eladnak nekünk - mondják a megkérdezett szakértők.

Kiss Anna dietetikus és Tóth Barbara, a Szegedi Egyetem gyógyszerészei azt is erősen gyanítják, hogy a perui inkább csupán a fantázia szülte, egzotikus hatást keltő eposzi jelző a kovaföld előtt, mintsem a pontos származási hely megjelölése.

Jó lenne egy olyan tabletta, ami a megfázástól kezdve a rákig mindent gyógyít? A csodaszert Magyarországon sok helyen lehet kapni, pedig tiltólistás. És hatalmas kamu. Részletek!

Bár ez lenne a legnagyobb csúsztatás az "igazi" perui csodafölddel kapcsolatban! A kovapor fogyasztásának nélkülözhetetlenségéről győzködő leírások egyik legszebb momentuma, mikor félrevezetően a Nobel-díjas Adolf Butenand professzort idézik, aki állítólag kijelentette, hogy az élet nem is létezhetne szilícium-dioxid nélkül. Valóban nem, a kovamoszat élete semmiképp. Ha az emberi élet szilíciumalapú lenne, akkor mi lennénk E. T. A. Hoffmann novellájából a homokember. Köszönjük, az emberi élet továbbra is szénalapú, Buthenand professzor pedig a nemi hormonok kimutatásáért kapott kémiai Nobel-díjat 1939-ben, amit egyébként Adolf Hitler őszinte híveként a náci párt nyomására akkor át sem vett. "Bevett fogás ezeknél a szezonális csodaszereknél Nobel-díjasokra hivatkozni. Szent-Györgyi Alberttől is eljutottak már páran addig, hogy a citromlé gyógyítja a rákot" - figyelmeztet Tóth Barbara.

Jegyezzük meg, hogy a hvg.hu szerzői egyetlen összefüggésre nem gondoltak a Nobel-díj és a kovaföld viszonyában. Alfred Nobel svéd kémikus az igen robbanékony és balesetveszélyes nitroglicerint kovafölddel itatta fel, s ezzel hozta létre az első stabil korszerű robbanóanyagot, a dinamitot . Ebből gazdagodott meg annyira, hogy megalapíthatta a Nobel-díjat . A cikk viszont pontosan felfedte, hogy a kovaföld szerintük mekkora durranás.

A hvg.hu összesen 7+1 pontban sorolta fel a kovaföldről szóló csodákkal kapcsolatos álláspontját. Az ezeket tartalmazó teljes cikk itt olvasható .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!