Nem az anya, a nagymama súlya számít

Az elhízással kapcsolatos egészségügyi problémák - mint a szívbetegség vagy a cukorbetegség - egy generációt átugorva öröklődhetnek - állapította meg egy friss tanulmány.

Az Edinburghi Egyetem kutatói arra az eredményre jutottak vizsgálataik során, hogy míg az elhízott anyák gyermekeit esetleg nem érintik az elhízással kapcsolatos betegségek, az ő gyermekeik örökölhetik azokat. Az elhízott nők hatással lehetnek unokáik születési súlyára és cukorbetegség-kockázatára, miközben ezek a hatások nem jelentkeznek gyermekeik estében - ismertette az című orvosi folyóiratban megjelent tanulmányt a BBC online cikke.

A skót egyetem tudósai egérkísérletekkel bizonyították, hogy az elhízás kockázata a második generációban tetten érhető, miközben az elhízott állat utódainál nincs jelen. A kutatók egyelőre nem jutottak dűlőre abban a kérdésben, hogy az első generáció miért marad védett. Elsősorban arra gondolnak, hogy a jelenségnek köze lehet az anya terhesség alatti súlynövekedésének különbségeihez, illetve a terhesség alatt bizonyos táplálékok fogyasztásához.

Amanda Drake, az egyetem vezető klinikai kutatója szerint az elhízás világméretű növekedése miatt rendkívül fontos megtudni, hogy ez milyen módon hat a jövendő generációkra.

Az elhízással kapcsolatos betegségek között szerepel a mell- és a vastagbélrák , valamint a szélütés is. Testtömegindexben (BMI) kifejezve a közepes elhízás értéke 30 és 34,9 között mozog.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!