Betegségre utalhat a lebegő széklet

A székletünk rengeteg mindent elárulhat az egészségünkről. Beszédes a színe, a szaga, az állaga, sőt, az is, hogy lebeg-e a vízen, vagy sem. Cikkünkben utóbbival kapcsolatban gyűjtöttünk össze néhány hasznos információt.

A széklet sokféle anyagból áll, egyebek mellett megemésztetlen táplálékból, zsírokból, vízből, elhalt sejtekből és baktériumokból. Normális esetben le kell süllyednie a vízben, hiszen a sűrűsége nagyobb, mint a vízé. Akkor fog lebegni a felszínen, ha a víznél kisebb a sűrűsége. Bár nem kell rögtön pánikba esni, amikor ilyesmit tapasztalunk, félvállról sem érdemes venni a problémát – hívja fel a figyelmet az Insider. A lap szakembereket kérdezett arról, mi állhat a jelenség hátterében.  

levegő széklet, lebegő széklet okai
Elképzelhető, hogy valamilyen betegség miatt lebeg a székletünk. Fotó: Getty Images

Amennyiben ritkán jelentkezik lebegő széklet, nem érdemes aggódni – hangsúlyozta Moe Schlachter dietetikus. Szerinte az esetek többségében a panaszt egyszerűen csak a megszokottnál több rost fogyasztása okozza, amely miatt a székletben felgyűlik a gáz. A szakember azonban arról is beszélt, hogy ha a jelenség hosszú ideje fennáll, állandóvá válik, az betegségre utalhat.

Ha a széklet a benne felgyűlt gáz miatt lebeg, esetleg fokozott gázképződéssel küzdünk, amelynek okán székletürítéskor gázok távoznak, fennáll a gyomor-bélrendszeri fertőzés gyanúja. A Giardia- vagy E.coli-fertőzés például a gázképző bélbaktériumok túlszaporodását idézheti elő. Emellett ételintolerancia irányába is érdemes vizsgálódni; az intoleranciát kiváltó ételek, ételösszetevők fogyasztása a többi között fokozott gázképződéssel jár. Az irritábilis bél szindróma (IBS) szintén magyarázatul szolgálhat a lebegő székletre, ez a betegség ugyanis sok más egyéb tünet mellett bélgáz keletkezéséhez vezet.

Mint arra Moe Schlachter felhívta a figyelmet, a vízfelszínen lebegő széklet annak a következménye is lehet, hogy a széklet sok zsírt tartalmaz (erre egyébként olyan tünetek utalhatnak még, mint a halványsárga, fehér vagy szürke árnyalatú, különösen erős vagy bűzös szagú, a normálisnál lágyabb állagú széklet). A zsíros széklet dr. Daniel Freedberg, a Columbia Egyetem gasztroenterológusa szerint legtöbbször olyan állapotokkal jár együtt, amelyek felszívódási zavart okoznak. Ide lehet sorolni a hasnyálmirigyet érintő betegségeket (pl. hasnyálmirigygyulladás), a bélrendszeri betegségeket (pl. gluténérzékenység), vagy a különféle fertőzéseket (pl. kontaminált vékonybél szindróma, SIBO). A zsíros széklet továbbá emésztőenzim-hiányra, illetve epeproblémára is utalhat, egészíti ki a gasztroenterológus magyarázatát a dietetikus, mivel a zsírok megfelelő emésztéséhez mind az egészségesen működő epe, mind pedig az emésztőenzimek elengedhetetlenek.

Milyen az egészséges széklet?

Az Insider által megkérdezett szakemberek összegzésképpen elmondták, hogy az egészséges széklet amellett, hogy lesüllyed a vízben, jól formált és szilárd, emellett pár perc alatt, könnyen, erőlködés nélkül távozik. Hozzátették ugyanakkor, hogy a széklet kis túlzással napról napra változhat, hiszen az, hogy mit eszünk vagy iszunk, nagyban befolyásolhatja a színét, szagát, állagát. Egy egyszeri „kilengéstől” nem kell tehát azonnal megijedni. Érdemes viszont figyelmesnek lenni, és amennyiben a panaszok kirívóak vagy hosszú ideig fennállnak, jelentkezzünk be orvoshoz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!