Mit kell tudni a vesekövekről?

A vesék dolga a vérben található szennyeződések kiszűrése. A kiválasztott anyagok a vizelettel távoznak, de néha valamilyen vegyület kicsapódik, így jönnek létre a vesekövek.

A vesekövek mérete egy apró cukorkristálytól egészen pingponglabdáig terjedhet, de ha nem mozognak, sokáig nem okoznak semmilyen tünetet, így ezeket ritkán észleljük. A vándorló kő viszont igen intenzív éles, szűrő, görcsös fájdalmat okoz, nemcsak az ágyéki, has- vagy háti területen, hanem ennek hatására gyakori és fájdalmas ürítést tapasztalhatunk, ez pedig gyakran vérzéssel együtt is jelentkezhet. Nem ritka a hányinger és a hányás sem.

Szerencsére a kisebb vesekövek gyakorlatilag tünet nélkül távozhatnak a szervezetből. (Az 5 milliméteresnél kisebbek esetében 90 százalék körüli az esély arra, hogy gond nélkül, akár észrevétlenül távozzanak. Ha a méret 5-10 milliméter között van, az esély 50 százalékra csökken.

Ha el akarjuk kerülni a vesekövet, érdemes sok vizet inni

Ha el akarjuk kerülni a vesekövet, érdemes sok vizet inni Ha a vesekő magától képtelen távozni, többfajta kezelési módra is van lehetőség. Ha a fenti tünetek közül bármelyiket tapasztaljuk, érdemes orvoshoz fordulni, ugyanis az alhasi fájdalmat okozhatja vakbélgyulladás is, a fájdalmas vizelési ingert pedig húgycsőfertőzés vagy nemibetegség.

Négy recept, amelynek örülni fog a veséje A vese a testünk tisztító-kiválasztó szerve, létfontosságú a vér szűrésében, tisztán tartásában. Lássuk, mivel vigyázhatunk rá , illetve segíthetjük gyógyulását, ha beteg. A vesekövek akkor alakulhatnak ki, amikor megváltozik vizeletünkben a víz, a sók és az ásványi anyagok aránya, ezt pedig számos dolog idézheti elő különböző betegségektől kezdve az étrendig. A kialakulás leggyakoribb oka a kevés folyadékbevitel, de okozhatja a sok fehérje, nátrium, csokoládé vagy sötétzöld levelű zöldség fogyasztása. A hízás szintén növelheti a vesekő-kialakulás esélyét.

A 40 év feletti európai férfiaknál, illetve az 50 év feletti nőknél nagyobb az esélye a kialakulásnak, de ha valakinél már diagnosztizáltak ilyet a családban, megnő a kockázat. A magas vérnyomás, a köszvény és a húgycsőfertőzések szintén fokozzák esélyeinket.

Ha el akarjuk kerülni ezt, a legokosabb, ha elég vizet iszunk, valamit elkerüljük a magas oxalát-tartalmú ételeket (csokoládét, instant kávét, teát, babokat, bogyókat, narancsot, tofut, édesburgonyát). A kálciumban gazdag ételek fogyasztásának mérséklése szintén csökkenti a kockázatot.

Hogyan szabadulhatunk meg a vesekövektől?

Ha a kövek mérete apró, az orvos azt is javasolhatja, hogy szedjünk fájdalomcsillapítót és várjuk meg, hogy a kövek maguktól távoznak. Ezalatt valószínűleg napi 8-10 pohár vizet meg kell inni. Az is esélyes, hogy úgynevezett alfa-blokkolókat kell szedni, amelyek ellazítják és kitágítják a húgycső falát, így egy nagyobb vesekő is könnyebben áthaladhat rajta. (Az alfa-blokkolók mellékhatása a szédülés vagy a fejfájás, ezekre érdemes felkészülni.)

A következő lépés a vesekőzúzó ESWL-terápia, amely lökéshullámok segítségével zúzza össze a veseköveket apróbb darabokra, amelyek így képesek távozni a húgyutakon keresztül. Ha egy vesekő már eltávozott a veséből és közelebb van a hólyaghoz, az ureteroszkópiás megoldás segíthet az eltávolításában. Ilyenkor a húgycsövön, majd húgyhólyagon keresztül felvezetett eszközzel fogják meg és távolítják el a követ.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +24 °C
Minimum: +12 °C

Általában napos idő lesz gomolyfelhőkkel, de az ország északkeleti harmadában az erőteljessé váló gomolyfelhő-képződés hatására zápor, zivatar előfordulhat. Az északi, északnyugati szél ismét nagy területen megerősödik.A csúcshőmérséklet 22 és 27 fok között várható. Késő estére döntően 14 és 20 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökön is hidegfronti hatás várható, amely fejfájást, ingerlékenységet és vérnyomás-ingadozást válthat ki az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?