Mikortól kóros a korai serdülés?

Sokak szerint a serdülőkor egyre korábban következik be, ezért a legtöbben csak legyintenek arra, ha fiuk vagy lányuk fejlettebb a kortársaiknál. Azt viszont fontos lenne tudni, hogy van egy korhatár, ami alatt már betegséget jelez az, ha gyermekünk pubertás korba lépett.

Mind a gyermekek, mind a szülők számára furcsa néha ijesztő helyzetet teremt, amikor beindul a lányok és a fiúk nemi érése. Ebben az életszakaszban kialakulnak a másodlagos nemi jellegek, valamint a szervezet elkezd felkészülni az utódnemzésre.

Maga a serdülés természetesen nem egyik pillanatról a másikra következik be, így a pubertás vége hosszú hónapok, évek alatt megy végbe. A folyamatot több belső elválasztású mirigy hormontermelésének (agyalapi mirigy, mellékvese, serdülés a mellek megnagyobbodásával kezdődik, míg a fiúknál a herék és a hímvessző növekedésével.

A korai serdülés a testmagasságban is megmutatkozhat

A pubertás nem más, mint az az izgalmas időszak, ami alatt a kisgyerekből szaporodásra képes felnőtt ember lesz. A hormonok vezényletével olyan nagymérvű változások zajlanak a testben, amit felnőtt fejjel talán már nehezen dolgoznánk föl. Kattintson a részletekért! Hogy pontosan mikor is indulnak be a változások, az genetika- és nemfüggő, ám általánosságban elmondható, hogy lányoknál 8 év alatt, fiúknál pedig 9 éves kor előtt meginduló pubertás már kórosnak tekinthető - mondja dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont gyermek endokrinológusa.

Korai pubertás

A korai serdülésnek több formája van, ugyanis lehet, hogy a pubertás csupán egy-egy testi változás lép fel (például az emlők növekedése), ám az is meglehet, hogy a folyamatban szereplő összes stádium korábban megjelenik.

A valódi korai serdülést a hipotalamikus központok aktiválódása eredményezi, ritkábban valamilyen agyi probléma (tumor, gyulladás), vagy átmenetileg fokozottá válik a mellékvese androgén (férfi nemi hormonok) termelése, és ez okozza a hipotalamus korai érését. Sajnos az esetek többségében nem lelhető fel semmilyen ok a probléma hátterében - ekkor idiopátiás valódi korai serdülésről beszélünk.

Gyógyszeresen késleltethető a serdülés

Amennyiben gyermekénél hasonlót tapasztal, úgy érdemes gyermek endokrinológust felkeresni, aki labor, genetikai és képalkotó vizsgálatokkal igyekszik kideríteni a korai serdülés okát. A túl korai serdülés ugyanis a pszichológiai problémákon túl alacsony végső testmagasságot is eredményezhet. Ha daganat áll a probléma hátterében, úgy műtétre lehet szükség, ám leggyakrabban gyógyszeres kezeléssel késleltethető a pubertás és a megfelelő időpontban aktivizálható.

Forrás: Budai Endokrinközpont

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült lesz az ég, de a Dunántúlon délnyugat felől növekszik a felhőzet. Nyugaton, délnyugaton előfordulhatnak erősen felhős vagy borult körzetek, időszakok, arrafelé hajnaltól kisebb csapadék is kialakulhat, néhol akár átmeneti lefagyás sem kizárt. Az ország túlnyomó részén viszont száraz marad az idő. Helyenként párássá válhat a levegő, főleg az Alföldön foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!