Meglepő, mi minden befolyásolhatja a vizelet szagát

Ételek, italok, egészségügyi problémák, de akár az is befolyásolhatja a vizelet szagát, ha túl sokáig nem megyünk vécére. Lássuk a leggyakoribb mögöttes tényezőket!

A vizelet szagára sok minden hatással lehet – néha olyan dolgok is befolyásolhatják, amelyekre álmunkban sem gondolnánk. A webMD orvos által lektorált cikke alapján összeszedtük, mi okozhatja a szag megváltozását.

Étrend

Étrendünk számos testi folyamatba beleszól, így például a vizelet szaga is változhat annak megfelelően, hogy mit ettünk vagy ittunk. Elsősorban akkor, ha spárgát, kávét, halat, illetve vörös- vagy fokhagymát fogyasztunk. Kiemelendő, hogy azt is jelzi a vizelet, ha nem ittunk elég folyadékot, és dehidratálttá válunk – de nem csak a színével. Ilyenkor ugyanis jóval erősebb szagot áraszt.

Húgyúti fertőzések

Húgyúti fertőzés esetén a vizeletben felhalmozódhatnak baktériumok, aminek következtében bűzösebbnek érezhetjük. A húgyúti fertőzés emellett olyan tünetekkel járhat, mint a gyakori vizelési inger és a pisilés közben jelentkező csípő, égő érzés. Ha a panaszok nem múlnak el pár nap alatt, vagy ha láz, véres vizelet (is) jelentkezik, orvoshoz kell fordulni.

vizelet, vizelet szaga, bűzös vizelet
A vizelet szagára sok minden hatással lehet. Fotó: Getty Images

Kezeletlen (vagy rosszul kezelt) cukorbetegség

A magas vércukorszint jellegzetes, gyümölcsös aromájú leheletet, vizeletet eredményez. Az ok a ketonok felhalmozódása – ezeket a vegyi anyagokat akkor termeli testünk, amikor glükóz helyett zsírt éget el energiaként. Ha hányunk, légzési nehézségeink vannak vagy zavarodottnak érezzük magunkat, azonnal kérjünk segítséget, mert lehet, hogy diabéteszes ketoacidózis lépett fel.

Túl sok vitamin

Szervezetünk a vizeleten keresztül szabadul meg azoktól a tápanyagoktól, amelyekre nincs szüksége. A túl sok B6-vitamin például felerősítheti a vizelet szagát, míg a fölöslegesen nagy mennyiségű B1-vitamin halszagúvá teheti azt. Érdemes orvossal egyeztetni arról, hogy korunk, egészségi állapotunk stb. alapján mely vitaminokat és milyen dózisban szedjünk.

Gyógyszerek

Sokszor előfordul, hogy az általunk szedett gyógyszerek a felelősek a vizelet szagának megváltozásáért. A húgyúti fertőzések kezelésére szolgáló egyes készítményeknek (például a szulfonamidoknak) lehet ilyen hatása, ahogy a cukorbetegség és a reumás ízületi gyulladás elleni gyógyszereknek is. Ha nagyon zavaró a szag, kérjük ki orvosunk tanácsát: elképzelhető, hogy lehetőség van a gyógyszer cseréjére.

Terhesség

A terhesség több szempontból is befolyásolja a vizelet szagát. A – főleg az első trimeszterben jelentkező – reggeli rosszullétek miatt könnyen dehidratálttá válhatunk, emellett a terhesvitaminok is hatással vannak rá. Sőt, a terhesség a húgyúti fertőzések veszélyét is növeli. Várandósság alatt egyébként sokkal érzékenyebbek vagyunk az illatokra, így szakértők szerint az is előfordulhat, hogy a vizeletünk szaga ugyanolyan, mégis másnak vagy intenzívebbnek találjuk.

Hüvelyöblítés

A hüvelyöblítés vagy irrigálás felboríthatja a jó és rossz baktériumok egyensúlyát, ami fertőzésekhez és folyáshoz vezethet, utóbbi pedig kellemetlen szagot áraszthat, amikor pisilünk. Felejtsük el tehát ezt a módszert: a hüvelyt egyébként is tisztán tartja belülről a természetes váladékozás. Egyszerű, illatmentes szappannal ugyanakkor érdemes naponta óvatosan megmosni a vulva környékét.

Túl sokáig tartogatjuk

Kevesen tudják, de a vizeletnek akkor is furcsa szaga lehet, ha hosszú ideig a hólyagban marad (ami nem mellesleg a húgyúti fertőzés veszélyét is növelheti). Amikor tehát érezzük az ingert, ne halogassuk, menjünk el mosdóba: sok problémától megkímélhetjük magunkat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

zuhanyzás gyakorisága
65 év felett elég lenne csak ennyiszer zuhanyozni egy héten – A kíméletesség fontosabb a gyakoriságnál
23 beteg halt meg a szegedi térdprotézis-várólistáról, mielőtt még sorra kerültek volna
gyógyszerszedés
Ha így veszed be a gyógyszert, nem fog hatni – 7 gyakori hiba, amit sokan elkövetnek
kutya viselkedése
Miért esznek a kutyák ürüléket? Meglepő választ adtak a szakértők – Mutatjuk, hogyan szoktathatod le erről kedvencedet
gyógynövények
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: -2 °C

Derült vagy gyengén fátyolfelhős idő várható. Hajnalra helyenként párássá válhat a levegő, foltokban köd is képződhet. A légmozgás döntően gyenge, mérsékelt marad.Késő estére általában -4 és +4 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5 és +2 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél hidegebb is lehet. Fronthatásra ugyan nem kell számítani, de a hajnali minimumok még sokfelé fagypont alakulnak, így a gyors napközbeni melegedés intenzív hőingást eredményez.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A méz tényleg egészségesebb, mint a fehér cukor? – Teszteld tudásodat Az egészséges táplálkozással kapcsolatban számos tévhit terjed. Most letesztelheted, hogy vajon téged is sikerült-e némelyikkel megvezetni.
kvíz
A zsírszegény étel mindig egészségesebb: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Tudod, hogy egy nap maximum mennyi cukor és só fogyasztását ajánlják a szakértők? Tisztában vagy a feldolgozott élelmiszerek rendszeres fogyasztásának hatásaival? A zsírszegény ételek mindig egészségesebb választásnak számítanak? Teszteld az egészséges táplálkozással kapcsolatos tudásodat legújabb kvízünkben!