Lila diéta: viszlát, kilók!

Ha változtatunk a táplálkozásunkon és belülről töltjük fel a bőrünket célirányos hatóanyagokkal, nem csak karcsúbbak, de fiatalosabbak is leszünk.

Külföldön nagy népszerűségnek örvend a lila diéta. Lényege, hogy a kúra alatt többségében természetesen lila ételeket kell fogyasztani, melyek számos pozitív tulajdonságuk mellett serkentik a sejtképződést, ezáltal látványosan lassítják a bőr öregedését. De nézzük, hogyan is működik ez a nagyszerű módszer!

Három hétig csak lila?

Mintaétrend egy napra Reggeli: zsírszegény joghurt, natúr müzli, 2-3 szem aszalt szilva, fekete tea

Tízórai: 3 deci friss vagy bio céklalé

Ebéd: Avokádó saláta

Uzsonna: lila szőlő, kis darab sajt, 4-5 szem mandula

Vacsora: Párolt padlizsán lilahagymával, lila krumplival és spárgával
A diéta három hétig tart, mely idő alatt a reggelit és ebédet kivéve ibolyaszínű növényekből állítsuk össze az étkezéseket. Ám félreértés ne essék, nem kizárólag lila ételeket szabad fogyasztani. Az viszont lényeges, hogy a napi mennyiség ebből a színből legalább 200 gramm legyen. Tehát együnk bőségesen szedret, áfonyát, lila szőlőt, fügét, bodzát, szilvát (aszalva is), lila káposztát, spárgát, padlizsánt , karalábét, lila krumplit, céklát, lilahagymát, levendulát és lila babot.

Reggelire és ebédre kerüljön a tányérunkra rengeteg saláta, nyers vagy párolt zöldségek, gyümölcsök, teljes kiőrlésű gabona, müzli, sovány tejtermékek és olyan C-vitamin valamint pektin tartalmú élelmiszerek, mint amilyenek a citrusfélék , az alma, a ribizli, az egres vagy a körte. Ez utóbbiak ugyanis hozzájárulnak a diéta alatti energikussághoz és jó közérzethez is.

Lila diéta: viszlát, kilók!

Lila diéta: viszlát, kilók! A kúra során le kell mondanunk a fehér kenyérről, a rizsről, tejfölről, felvágottakról, félkész ételekről, konzervektől, szószoktól, tartósított élelmiszerektől, péksüteményekről, édességekről, olajban sült ételekről, alkoholról és a szénsavas üdítőkről.

Hatékonyságának titka

A lila színű zöldségek és gyümölcsök rengeteg rezveratrol nevű antioxidánst és antocianidint tartalmaznak, melyek védik a sejteket azoktól az oxidatív sérülésektől, melyek a ráncképződés elsődleges kiváltó tényezői. Fogyasztásuk bizonyítottan hozzájárul az egészséges szövetek fenntartásához, a bőr fiatalos rugalmasságának, ragyogásának megőrzéséhez.

Mindezek mellett a bíbor színű növények gyorsítják az anyagcserét, méregtelenítik a szervezetet, megvédenek a szív- és érrendszeri betegségektől, a ráktól, jó hatással vannak a látásra, a memóriára, erősítik az immunrendszert, megelőzik a fogszuvasodást, hajhullást, sőt még a narancsbőrt is csökkentik .

Hosszú távon

Ha nem szeretnénk három hétig folytatni a diétát, egyszerűen csak beépíthetjük a mindennapi étrendünkbe a jótékony lila növények fogyasztását. Figyeljünk oda, hogy hetente legalább háromszor fogyasszunk belőlük lehetőleg nyers vagy párolt formában, így hosszú távon élvezhetjük ezeknek a páratlan zöldségeknek és gyümölcsöknek a fiatalító és egészségjavító hatását.

Forrás: Nők Lapja Egészség

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.