Citrusfélék nyáron: így használjuk őket!

Bár a citrusféléket elsősorban télen fogyasztjuk, nyáron sem érdemes lemondani róluk, hiszen remekül frissítik az ételeket, italokat.

Nyáron a sokféle idénygyümölcs mellett a citrusfélék fogyasztása kicsit háttérbe szorul. De ekkor sem kell egyáltalán lemondanunk róluk, hiszen igazán üdévé varázsolják az ételeket, italokat, ezáltal pedig remekül frissítik, hűtik szervezetünket. Kesernyés ízük kifejezetten kedvező a nagy melegben. Nézzük hát a legkedveltebb citrusféléket, és ismerkedjünk meg nyári változatos felhasználásukkal is.

Citrom

Az egyik leggyakrabban használt citrusféle, bár elsősorban meleg és hideg italok ízesítésére, vagy süteményekhez használjuk. Nyáron érdemes a salátákat is meglocsolni kicsit vele, de adhatjuk salátaöntetekhez vagy húsok, halak pácolásához, esetleg tészták mártásához. Természetesen nem maradhat ki a nyár kedvelt italából, a limonádéból sem, de ízesíthetünk vele szörpöket, jeges teákat, és ásványvizet is.

A citrom alma- és citromsavat tartalmaz, és bővelkedik káliumban, rézben, C-, P- és B-vitaminban, valamint karotinban. Nagy mennyiségben tartalmaz pektint, mely segíti emésztőrendszerünk munkáját, és fogyókúrában is használni szokták. Savanyú ízével ellentétben a citrom lúgosító hatású, hiszen olyan anyagok termelődését segíti a szervezetben, melyek a lúgosításban játszanak szerepet.

Zöldcitrom (lime)

Hazánkban az elmúlt években vált népszerűvé használata. Íze sokban különbözik a citromtól, mert kevésbé savanyú, illata viszont sokkal aromásabb. Igazán lédús gyümölcs, energiatartalma alacsony. Bőségesen tartalmaz kalciumot, káliumot és foszfort, valamint C-vitamint. Savhiány esetén segíti az emésztést.

Nyáron használhatjuk salátákhoz, italok ízesítésére, vagy joghurtos, túrós, gyümölcsös édességekhez. A népszerű humusz (csicseriborsókrém) is zöldcitrommal készül, mely enyhén savanykás ízt kölcsönöz neki.

A citrusfélék nyáron hűsítenek

A citrusfélék nyáron hűsítenek


Narancs

Nyáron érdemes a lédús narancsot vásárolni, melyből készíthetünk frissen facsart narancslevet, amit önmagában vagy limonádéalapnak is használhatunk. Emellett adhatjuk húsok, halak pácolásához, vagy mártások készítéséhez, de remek alapanyag gyümölcsös édességek, sütemények készítéséhez is. A gyümölcssalátákat narancslével meglocsolva, igazán különleges és frissítő ízélményben lesz részünk.

A narancs igen gazdag antioxidáns forrás, bőven tartalmaz A- és C-vitamint,és luteint, mely a szem egészségéhez nélkülözhetetlen. Magas rosttartalma segíti az emésztést, emellett gombaölő és fertőtlenítő hatású is.

Ügyeljünk a vegyszerekre!

A citrusfélékről köztudott, hogy többnyire éretlen állapotban szedik le, és a szállítás ideje alatt érnek be. Felületüket a szállítás során többféle vegyülettel is kezelik, hogy megérkezéskor tökéletes állapotban kerüljenek a boltok polcaira. Azonban ezek a vegyületek károsak szervezetünkre, ezért, ha a citrusfélék héját is felhasználjuk ételeinkbe, italainkba, előtte a gyümölcsöt áztassuk be, majd alaposan súroljuk meg.

Grépfrút

Fanyar íze miatt talán a legkevésbé kedvelt citrusféle, holott szervezetünk egészségére nézve igen jótékony hatással bír. Magas vitamintartalma miatt segít immunrendszerünk védelmében, rosttartalma könnyíti emésztőrendszerünk munkáját, és gyorsítja az anyagcserét. Kalória- és cukortartalma is alacsony, érdemes rendszeresen fogyasztani belőle.

Nyáron készíthetünk belőle frissítő italokat, de salátákhoz is remek öntetet ad. Felhasználhatjuk zöldség- és gyümölcssalátákhoz is, mindkettővel jól harmonizál.

Pomelo

Az elmúlt években terjedt el ez a citrusféle hazánkban, de még ma is ritkaságnak számít. A legnagyobb citrusféle, melynek íze leginkább a grépfrútra emlékeztet, de attól sokkal lágyabb és édesebb. Magas a kalcium- és káliumtartalma, és bővelkedik C-vitaminban is. Remek immunerősítő, káliumtartalmának köszönhetően pedig segít a vérnyomás szabályozásában.

A grépfrúthoz hasonlóan fogyaszthatjuk frissen préselve, vagy limonádékhoz adva, de remek salátaöntet is készíthető belőle. Nyáron sorbet-t is ízesíthetünk vele.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

március 16. - március 22.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
13 300
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+17, +22 °C
Minimum:
+3, +8 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt a napos időben gyorsan melegszik a levegő, csapadék nem várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag