Lépmegnagyobbodás: komolyan kell venni

A lép többek között a vérképzésben és az immunrendszer működésében játszik szerepet, megnagyobbodása igen súlyos betegségeket jelezhet, például daganatokat. Mit érdemes tudni erről a betegségről?

A lépnek nagy szerepe van a vérképzésben, illetve az immunrendszer megfelelő működésében. Segít eltávolítani az elöregedett és károsodott vörösvérsejteket, és képes limfocitákat is előállítani (ezeknek a sejteknek rendkívül nagy szerepe van a fertőzések elleni küzdelemben), emellett vörösvérsejtek és vérlemezkék raktáraként szolgál.

A lépmegnagyobbodás soha nem normális jelenség és számos betegség állhat a hátterében, például daganatos betegségek, gyulladások , fertőzések vagy akár sérülések is. A lépmegnagyobbodás tünetei közé tartozik a rekeszizomfájdalom és a gyakori csuklás (a lép elhelyezkedése miatt, a megnagyobbodott lép ugyanis irritálhatja a rekeszizmot). Fájdalmat érezhetünk például a has bal felső részében is. A fájdalom kisugározhat a hátba, főleg annak felső részébe is. Ha a megnagyobbodott lép a gyomrot is nyomja, előfordulhat, hogy a páciens csak kis mennyiségeket tud egyszerre enni, ennek következménye súlyvesztés lehet.

Ha reped a lép A léprepedés nagyon súlyos, életveszélyes, azonnali orvosi beavatkozást igénylő sérülés, ami akár hétköznapi helyzetekben is előfordulhat. Tudjon meg többet, olvassa el a Betegségek A-Z szócikkét ! A lép funkciójának csökkenése miatt egyéb tünetek is jelentkezhetnek, például vérszegénység , fáradékonyság, gyengeség, vérzések, zúzódások, és a fertőző betegségeket is sokkal gyakrabban kaphatja el a beteg, illetve nehezebben gyógyul meg, hiszen a szervezetében nincs elegendő olyan sejt, mely segíthetne legyőzni a kórokozókat.

A lép funkciójának csökkenése miatt egyéb tünetek is jelentkezhetnek, például fáradékonyság

A lép funkciójának csökkenése miatt egyéb tünetek is jelentkezhetnek, például fáradékonyság Milyen problémák okozhatnak a leggyakrabban lépmegnagyobbodást? Elsősorban a vérképzéssel, vörösvérsejtekkel kapcsolatos zavarok, például a vörösvérsejtek nem megfelelő alakja, ez ugyanis befolyásolhatja a lép azon képességét, hogy a vért "megszűrje". Lépmegnagyobbodást okozhat a lépet a véráramba bekötő vérerek zavara, mely májbetegségekkel, vagy akár veleszületett szívbetegségekkel is összefügghet. Problémát okozhatnak a különböző daganatos betegségek, az anyagcserét okozó betegségek, a fertőzések (például a hepatitisz , a malária, a tuberkulózis), valamint a lépet érő sérülés, trauma is.

A megnagyobbodott lép általában szabad kézzel is kitapintható (a normális méretű nem), de képalkotó eljárások, például MRI vagy ultrahang segítségével is megállapítható méretének változása.

A lépmegnagyobbodás kezelése elsősorban az azt okozó betegségtől függ. Időnként azonban a lép eltávolítására is szükség lehet. Bizonyos esetekben azonban elegendő a tünetek csökkentése, és annak kivárása, hogy a lép visszaálljon az eredeti méretére.

A megnagyobbodott lép szövődményei között a legsúlyosabb az lehet, ha az annyira "megnő", hogy a bordák már nem tudják azt megvédeni, így a legkisebb trauma is annak sérülését, bevérzését vagy megrepedését okozhatja. Ez pedig akár az életet is veszélyeztető belső vérzéssel járhat együtt.

A lép megnagyobbodását bizonyos esetekben nem lehet megelőzni, de az, ha igyekszünk elkerülni a májbetegségeket (például az alkoholfogyasztás mérséklésével ), vagy ha beoltatjuk magunkat hepatitisz ellen, azzal jelentős mértékben csökkenthetjük a lépmegnagyobbodás esélyét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.