Külsőnk sokat elárul pajzsmirigyünkről

Minden korosztályban előfordulhat, de különösen a 40 feletti nők körében gyakoriak a pajzsmirigybetegségek. A gyakorlott szakember számára külső jelek is segítik a diagnózist.

Hogy pontosan melyek ezek, arról Prof. Balázs Csaba endokrinológus, az Endokrinközpont orvosa beszélt a Prima Medica Szakmai Napon tartott előadásában.

Már kézfogásunk is sokat elmond

Attól függően, hogy alul- vagy túlműködik-e ez az apró, de szervezetünk számos területére nagy hatást gyakoroló szerv, különböző tüneteink jelentkezhetnek. A pajzsmirigy-túlműködésben szenvedő beteg feltűnően ideges, ingerült, fénylő szemei mellett meleg, nedves tenyere is árulkodik állapotáról. Izzadékony, rosszul viseli a meleget. A beszélgetés során aztán az elbeszélése rendszerint megerősíti a jól látható jeleket: alvászavarra, fokozott étvágy mellett fogyásra, fokozott bélmozgásra, hasmenésre panaszkodik. Túlműködés esetén gyakoriak a szívritmuszavarok is, továbbá a szájszáradás, a nyelészavar, nőknél a menstruációs zavarok, a vetélés.

A különböző pajzsmirigybetegségek egyre több ember életét megkeserítik világszerte, mégis sokan nincsenek tisztában rejtélyes, ám létfontosságú szervünk működésével. Következzenek tények és érdekességek a pajzsmirigyről !

Árulkodó arcvonások

Puffadt arc és szemek, különösen pedig a külső szélén ritkuló szemöldök jelzi, ha alulműködik a pajzsmirigy. A ritkuló hajkorona, az elvékonyodó hajszálak, a száraz bőr, a struma miatt megvastagodott nyak, a mély hang és a körmön észrevehető hosszanti csíkok megjelenése is erre utal. Ha ezek mellett a páciens fáradékonyságra, feledékenységre, aluszékonyságra, hízásra, szorulásra, depressziós tünetekre panaszkodik, akkor ez tovább erősíti a felvetést. Jellemző még, hogy az alulműködéssel küzdő betegek gyakori éjszakai izomgörcsök és fázékonyság (hidegintolerancia), illetve meddőség miatt fordulnak orvoshoz.

Puffadt arc és szemek jelzik, ha alulműködik a pajzsmirigy
Puffadt arc és szemek jelzik, ha alulműködik a pajzsmirigy

A pajzsmirigy-alulműködés tünetei gyakorisági sorrendben

Balázs professzor előadásában ismertette azt a listát, amely tapasztalatai szerint a pajzsmirigy-alulműködés tüneteinek előfordulását jelzi, a tünetek gyakoriságának sorrendjében. Eszerint a betegség a legtöbb esetben fáradékonysággal és gyengeséggel kezdődik. Ezt követően az alábbi tünetek fordulnak elő:

  • érdes, száraz bőr
  • puffadt arc és végtagok
  • lassú szívműködés
  • hideg végtagok, állandó hidegérzet
  • hajhullás
  • koncentrálási nehézség, romló memória
  • székrekedés
  • rossz étvágy melletti testsúlynövekedés.

A TSH csapdája

A fentiek alapján jól látható, hogy már a külső jelek is sokat elárulnak a pajzsmirigy rendellenes működéséről, azonban a diagnózishoz több vizsgálat elvégzésére is szükség van. A fizikális vizsgálat, a pajzsmirigy tapintása mellett az ultrahang is fontos információkat árul el, ám a legismertebb kétségkívül a TSH-szint ellenőrzése laborvizsgálattal. Sajnos sokan úgy hiszik, hogy ez az adat, a TSH értéke önmagában elegendő bizonyíték annak eldöntésére, hogy a beteget kezelni kell-e pajzsmirigybetegség miatt, vagy sem. Pedig a TSH-érték mellett más laborvizsgálatokat - fT4-et és anti-TPO-t - is fontos elvégeztetni, illetve a TSH értékelését minden esetben személyre szabottan kell elvégezni. Mennyiségét ugyanis több tényező is befolyásolja: Balázs professzor előadásában kiemelte, hogy ilyen például az életkor is. "Míg 40 éves korban például a 8-as TSH érték magasnak számít, addig 60 év körül már a normál tartományba esik. Kezelni tehát minden esetben személyre szabottan a beteget kell az összes tünet és vizsgálati eredmény függvényében."

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!