A húgyúti betegségek között - az előfordulási gyakoriságot tekintve - a vesekövességet csak a húgyúti fertőzések előzik meg.

Általában gyakoribb férfiaknál, mint nőknél, az arány kb. 4:1 Az első tünetek többnyire 30-40 év körül jelentkeznek, a 6. és 7. évtizedre a férfi-nő arány már egyenlő lesz.

A húgyúti kövek különböző mennyiségű kristályból és egy kevés szerves anyagból tevődnek össze. A kőképződéshez telített oldat szükséges, melynek kialakulása a vizelet kémhatásától, ionerősségétől, koncentrációjától, valamint összetételétől függ. A veseköveknek 5 típusa ismert: a kalcium-oxalát, a kalcium-foszfát, a struvit-, a húgysavkő, valamint a cisztinkő.

A leggyakoribb a kalciumtartalmú kő, megközelítően az esetek 85 százalékában ez fordul elő.

A vesekövek kialakulásához a földrajzi tényezők is hozzájárulhatnak. Úgy tűnik, hogy a nagy nedvességtartalom és a meleg "jó talaja" a kőképződésnek, és a tüneteket okozó ureterkövek túlnyomó része is a meleg nyári hónapokban jelentkezik. A húgyúti kövek képződésében valószínűleg nagy szerepet játszik az étrend és a folyadékbevitel. A visszatérő vesekövességben szenvedőknek azt kell tanácsolni, hogy nátrium- és fehérjeszegény étrenden éljenek.

A nagyobb nátriumbevitel többek között csökkenti a vizelettel történő citrátkiválasztást, mely szintén segíti a kőképződést. A fehérjebevitelt napi 1 g/testsúlykilóra kell csökkenteni.

A fokozott fehérjeterhelés fokozza a kalcium-, az oxalát- és a húgysavkiválasztást és csökkentheti a vizelettel történő citrátürítést is. A szénhidrátokról és a zsírokról nem bizonyosodott be, hogy bármiféle hatással lennének a húgyúti kövek kialakulására. A korpa számottevően csökkentheti a vizelet kalciumszintjét azáltal, hogy növeli a bélben való áthaladás ütemét, és a kalciumhoz mechanikusan kötődik.

Az oxalátok és a purinok túlzott bevitele az arra hajlamos egyéneknél fokozhatja a kőképződés gyakoriságát.

Jellemző, hogy az ülőmunkát végzőknél gyakoribb a vesekő képződése.

A vesekő kialakulásához genetikai, öröklött tényezők is hozzájárulhatnak, és ezek közé sorolható a cisztin ürítése is. Ezen betegeknél a vesekövesség gyakran többször is kiújul - a gyógyszeres kezelés ellenére.

Azért, hogy a húgyúti kövek újbóli kialakulását megakadályozzuk, először is el kell érnünk a kőmentességet. A kis kődarabok ugyanis a későbbi kőképződés magjául szolgálhatnak.

A betegeket szakintézményben kell alaposan kivizsgálni és ellenőrizni, hogy minimálisra csökkenthessük a kőbetegség kiújulási esélyét.

A húgysavkövesekben hónapokon belül ismét képződhet kő, ha nem kezdjük el időben a megfelelő kezelést. Ha a kő műtéti eltávolítása után a beteg nem kap gyógyszeres terápiát, 5 éven belül mintegy 50 százalékos gyakorisággal alakulhat ki ismét vesekövesség.

Azért, hogy a vesekő újbóli kialakulását megakadályozzuk, nagyon fontos a fokozott folyadékbevitel. A betegeket arra kell biztatni, hogy étkezés közben, valamint minden étkezés után 2 órával fogyasszanak folyadékot, és lefekvés előtt is igyanak annyit, hogy éjszaka vizelési ingerre ébredjenek, s ilyenkor is igyanak. Ha ugyanis csak napközben fogyaszt sok folyadékot a beteg, ez még nem akadályozza meg a túltelített oldat képződését, amely új kő kialakulásának kezdetét jelenti. X.évf./11.sz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.