Jól akar aludni? Ezt tegye lefekvés előtt

A hipnózis meghosszabbíthatja a mélyalvást, amely a jó közérzetben, az emlékezet javításában és az immunrendszer erősítésében játszik szerepet - állapították meg zürichi és freiburgi tudósok.

A javulás mértéke saját bevallásuk szerint a tudósokat is meglepte. Azoknál a nőknél, akik délutáni alvásuk előtt egy 13 perces mélyalvás-hipnózist hallgattak végig, a mélyalvás aránya 80 százalékkal nagyobb volt, mint akik semleges szöveget hallgattak ugyanekkor.

Azt már korábban tudták, hogy az alvászavaros pácienseket gyógyíthatja a hipnoterápia. Az azonban eddig nem bizonyosodott be, hogy mérhető-e az alvásuk változása - írják a Zürichi Egyetem közleményében.

Az alvás méréséhez mélyalvás úgy jelenik meg, hogy az agyban folyó elektromos tevékenység hullámmozgása igen egységes és lassú lesz.

A Freiburgi Egyetem Pszichológia Tanszékének kutatócsoportja hetven fiatal nőt kért meg arra, hogy a Zürichi Egyetem alváslaboratóriumában adják át magukat egy másfél órás délutáni alvásnak. A csoport egyik része lefekvéskor mélyalvás-hipnózist hallgatott, melyet egy alvásra szakosodott német hipnoterapeuta dolgozott ki.

A hipnózis segít az alvásban

Az derült ki, hogy hipnózissal nemcsak a mélyalvás hossza nőtt meg 80 százalékkal, hanem harmadával csökkent az ébren fekvés ideje is - írták a kutatók a című szaklapban megjelent tanulmányukban.

Az eredmények az alvásproblémákkal küzdő pácienseknek és az idősebbeknek lehetnek jelentősek, akik alvásminőségüket gyógyszerek nélkül szeretnék javítani - magyarázták a tudósok. A gyógyszerekkel ellentétben a hipnózisnak semmiféle mellékhatása sincs - mondta Maren Cordi, a tanulmány vezető szerzője.

Korlátja is van azonban a kezelésnek: csak a jól hipnotizálható nőknél működik, a kevésbé hipnotizálható résztvevőknél nem. A hipnotizálhatóságot a kutatás előtt szabványeljárással mérték meg, a résztvevőket közepesen jól és kevésbé jól hipnotizálhatóként kategorizálták.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +6 °C

Nyugat felől egyre nagyobb területen növekszik meg a felhőzet, ami északon csak rövidebb ideig tart, illetve vékony fátyolfelhőzet lesz az égen. A déli országrészben vastagabb lesz a felhőtakaró, és napközben északnyugat felől csökken ugyan a felhőzet, de a déli határszélen és a Dél-Alföldön helyenként estig borult marad az ég. A Nyugat- és Dél-Dunántúlon a déli órákig eső is várható. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül.A hőmérséklet délután 13 és 18, késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!