Így lehet leszokni a körömrágásról

A körömrágásról azért kell minél hamarabb leszokni, mert a köröm alatt felgyülemlett szennyeződések tökéletes közeget biztosítanak a baktériumok szaporodásához. A körömrágás tehát nem csupán esztétikai problémához, hanem szalmonella vagy E. coli fertőzéshez is vezethet.

A körömrágás hasmenést és gyomorfájást okozhat

Dr. Richard Scher, a New York-i Weill Cornell Orvosi Kollégium bőrgyógyásza felhívta a figyelmet arra, hogy a rendszeres körömrágók káros szenvedélye nemcsak a manikűrnek árt, hanem a gennyes körömágygyulladás mellett súlyos emésztési gondokat is eredményezhet.

Körömrágás, hasmenés, baktériumok, fertőzések
A köröm alatti szennyeződés megfelelő közeg a baktériumoknak

A szakértő korábban elmondta a Time Magazine-nak, hogy az emésztőrendszert célba vevő enterobacteriaceae baktériumtörzs tagjai gyakorta tenyésznek a köröm alatt - ezek közé tartozik például a szalmonella és az E. coli is. Még csak orvosi diploma sem szükséges tehát ahhoz, hogy ezek után az ember belássa, ennek a majszolása korántsem egészséges.

Akit a hasmenéssel, látszólag megmagyarázhatatlan görcsökkel és gyomorfájással járó bajok nem riasztanak el, talán a paronychia nevű fertőzéstől mégis eltántorodnak. Ennek során ugyanis a baktériumok megtelepszenek a bőr apró réseiben, ami gennyesedésben és duzzanatban nyilvánul meg. A kezeléshez antibiotikum vagy gombásodás elleni gyógyszer szükséges.

A HPV vírus ugyancsak veszélyt jelent a körömrágókra, mivel az ujjakról könnyebben kerül a szájba, ahol íny- és fogbetegségeket eredményezhet. "Az állandó körömrágás rontja a fogak állapotát, elmozdíthatja a fogsort a helyéről, illetve koptathatja a fogakat" - magyarázta Dr. Scher. A szakértő elismerte, hogy a körömrágásról való leszokás nem könnyű , viszont olyan körömlakkok használatát javasolja, melyek kellemetlen ízűvé teszik az érintett területet. Emellett olykor pszichoterápia is kellhet.

8 jel, amivel a köröm figyelmeztet a bajra Ha egy laikus ránéz a körmünkre, legfeljebb annyit állapít meg, hogy le kéne vágni, vagy meg kellene tisztítani. De egy szakorvos azonnal sok mindent kiolvas belőle a rossz táplálkozástól a stresszen át a veseproblémákig. Olvasson utána, hogyan ellenőrizheti a saját körmeit .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Hazánk északkeleti felén késő estig, a Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!