Több az ürülék egy szakállban, mint a toalettben?

Ha már találkozott azzal a hírrel, amely szerint a férfiszakállban több ürüléknyom található, mint a fürdőszobai vécében: jó hírünk van, rémhírről volt szó.

A hír alapját azon a KOAT Action 7 News műsorának alkalmazottjai adták, akik vattavégű pálcikákkal mintákat vettek pár önkéntes férfi szakállából, majd ezeket a mintákat továbbküldték vizsgálatra John Golobicnak, az új-mexikói Quest Diagnostics kutatójának. A mikrobiológus elmondása szerint a vattafelületeken olyan baktériumokat sikerült találni, amelyek természetes körülmények között beleinkben találhatóak meg.

Mire a táplálék végighalad az emésztőrendszeren, számos emésztőnedvvel, enzimmel és mikroorganizmussal találkozik. Ez utóbbiak nemcsak az emésztést segítik, de még immunrendszerünk egyensúlyáért is felelősek. Ismerje meg őket! A csúsztatás itt történt meg: Golobic itt mondta azt, hogy ezek a baktériumok általában az emberi ürülékben találhatóak meg. Az abban található baktériumok viszont nem egyenlőek a széklettel, sem kémiailag, sem tartalmilag – ez a fontos megkülönböztetés pedig számos sajtótermék és újságíró figyelmét elkerülte. A brit bulvársajtó előszeretettel kapta fel a témát, ezen rémhíreket a The Guardian portálján cáfolta meg a téma egy kellően racionális összefoglalója.

Az E.coli minden olvasónk számára ismerős lehet. A nem károkozó bélbaktériumok viszont környezetünkben rengeteg helyen megtalálhatóak a billentyűzetünktől kezdve a vállunkon lévő táskáig is és ezek miatt nem kell aggódnunk, ugyanis nem fertőzőek.

Nemcsak az ürülékben van jelen a szakállban talált baktérium

Korábban zajlottak kutatások férfiszakállakkal kapcsolatban: az Anaesthesia szaklap például egy olyan tanulmányt hozott le, amely az vizsgálta: képesek-e az arcmaszkok az egészségügyi dolgozók szakálláról lehulló baktériumokat visszafogni. A tanulmány azt mondta ki, hogy a szakállas férfiak több baktériumot "hullajtanak", igaz, ezt csak egy tíz emberrel végzett vizsgálat után fektették le a kutatók, amely korántsem számít nagy mintának - írta az IFL Science .

A Journal of Hospital Infection szaklap tanulmánya ezzel összefüggően arra tért ki, hogy az arcszőrzet mennyire függ össze a patogének megjelenésével. A két tanulmány konklúziója egyszerűen és egyben összefoglalható: a higiéniát meg kell tartani és a steril procedúrák során arcmaszkot kell hordani, arcszőrzettől függetlenül.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A nap folyamán a fátyolfelhőzet dél felé levonul, a vastagabb felhőzet is fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, majd határozottabban késő délutántól csökken. Főként északkeleten, keleten néhol kisebb zápor is előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Napközben nagyobb területen megélénkül az északias szél.A hőmérséklet csúcsértéke 14 és 19 fok között alakul. Késő estére többnyire 2 és 11 fok közé hűl le a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!