Hasmenést okozhatnak ezek a népszerű étrend-kiegészítők – Mutatjuk, hogyan kerülheted el a kellemetlenségeket

A magnéziumot a gasztroenterológusok a székrekedés kezelésére is használják, nem véletlenül. A túl nagy dózisú étrend-kiegészítők azonban súlyos hasmenést is okozhatnak. Mutatjuk, mit tehetsz a kellemetlenségek megelőzéséért.

„A magnézium vizet von a belekbe, ami fokozott székletürítéshez vezet. A nagyobb dózisok azonban nagyobb valószínűséggel okoznak súlyos hasmenést” – mondta dr. Saurabh Sethi gasztroenterológus a Health magazinnak. A lap által megkérdezett másik gasztroenterológus, dr. Ayanna Lewis pedig arra is rámutatott, hogy az ő szakterületén valójában a székrekedés kezelésére használják a magnéziumot, székletlágyító hatása miatt.

fekete körmű nő tenyerében fehér tabletták
A magnéziumot tartalmazó étrend-kiegészítők súlyos hasmenést is okozhatnak. Fotó: Getty Images

Hasmenés magnézium miatt

Kétféle magnézium nagyobb valószínűséggel okoz hasmenést. A magnézium-oxid például szinte biztosan híg székletet eredményez, ha olyan személy szedi, aki nem küzd székrekedéssel – figyelmeztetett dr. Rabia De Latour gasztroenterológus. A másik, székrekedés kezelésére gyakran ajánlott, ezért a hasmenés kockázatát nagyobb eséllyel növelő típus pedig a magnézium-citrát.

Mit tehetünk a megelőzés érdekében?

A nőknek napi 310-320 milligramm, míg a férfiaknak napi 400-420 milligramm magnézium bevitele ajánlott. Érdemes figyelni arra, hogy ezeket a javasolt mennyiségeket ne lépjük túl. Jó ötlet lehet továbbá a magnézium-glicinátot előnyben részesíteni, azt ugyanis általában jobban tolerálják az emberek.

A magnézium a glicin nevű aminosavval kombinálva kíméletesebb a gyomorral és a bélrendszerrel, és könnyebben felszívódik. Azonban az adagolásra itt is figyelni kell, mert ha túl sokat veszünk be belőle, annak a készítménytől függetlenül mindenképpen hashajtó hatása lesz” – magyarázta dr. Lewis.

Ha arra gyanakszunk, hogy a magnéziumtabletták miatt van hasmenésünk, vagy szeretnénk tabletták szedése nélkül növelni a magnéziumbevitelt, egy kis odafigyeléssel az étrendünkkel is bevihetünk elegendő magnéziumot. „Az élelmiszerekből származó magnéziumforrások valószínűleg jobbak, mint a magnéziumot tartalmazó étrend-kiegészítők önmagukban, azokat kellene előnyben részesíteni” – vélekedett dr. Lewis. Jó magnéziumforrásnak számítanak az alábbiak:

  • hüvelyesek
  • diófélék
  • magvak
  • teljes kiőrlésű gabonafélék
  • zöld leveles zöldségek
  • magnéziummal dúsított ételek, például egyes gabonapelyhek
  • tej
  • joghurt
  • egyes fűszerek

Így jelzi a tested, hogy több magnéziumra van szüksége

A magnézium is egyike az emberi szervezetnek nélkülözhetetlen ásványi anyagoknak. Hiánya nem feltétlenül okoz látványos tüneteket, de van néhány jel, amely magnéziumhiányról árulkodhat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, így döntően gyengén felhős, napos idő várható, a nyugati, de a délnyugati határ közelében még délután is előfordulhatnak felhős körzetek. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet továbbra is többfelé élénk, északkeleten helyenként erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!