Így étkeztek az első európaiak

Húsban és növényekben gazdag, vegyes étrendet fogyasztottak az európai kontinensen elsőként megjelent előemberek, több mint 1,2 millió éve.

Bár a tüzet korábban már ismerhették, főzésre mégsem használták azok az előemberek, amelyek elsőként kezdték benépesíteni Európát nagyjából 1,2 millió évvel ezelőtt. Étrendjük azonban húsban és növényekben gazdag volt, ezeket nyersen fogyasztották. A Yorki Egyetem kutatói a kontinens első betelepülő embereinek étkezéséről tudtak meg új dolgokat - számolt be a kutatásról az Index. Ehhez a Spanyolország északi részén fekvő Atapuerca-hegység egyik barlangjában talált előember maradványainak fogkövét tanulmányozták.

Bár igaz, hogy a neandervölgyi emberek mintegy 30 000 évvel ezelőtt kihaltak, a génjeik a mai napig velünk élnek. Hogy miért, arról az alábbi cikkünkben olvashat!

A főzés szerepe az evolúcióban

A mikrofosszíliákból nyers állati szöveteket, főzetlen keményítőszemcséket tártak fel, amelyek azt jelzik, hogy az itt élt előember füveket, egy fenyőfajta pollenmagjait, rovarokat fogyasztott, sőt egy fogpiszkáló darabjára is bukkantak a tanulmány szerint. Ugyanakkor a feltárt rostok mindegyike nyers volt, és a maradványokon semmi jelét nem találták faszénnek, ami általában a tűz közelségének a jele.

Régóta nem született konszenzus a kutatók között arról, hogy az első emberek mikor kezdték el használni a tüzet. Egyes szakemberek azzal érvelnek, hogy a rendszeres tűzhasználat mintegy 1,8 millió évvel ezelőtt elkezdődhetett, mások úgy vélik, hogy csupán 300-400 ezer éve. Előemberek afrikai lelőhelyein már rátaláltak az esetleges tűzhasználat legkorábbi bizonyítékaira. Az a tény, hogy a Atapuerca-hegységben lévő Sima del Elefante lelőhelyen nem találták nyomát a tűzhasználatnak, azt jelzi, hogy az Afrikából kivándorolt legrégebbi előemberek nem vitték magukkal a tűz ismeretét.

Az első európai előemberek még nem sütötték meg a húst
Az első európai előemberek még nem sütötték meg a húst

"Ezek a korai európai emberek ismerték és használták az erdős környezet adta lehetőségeket, hogy kiegyensúlyozott étrendjük legyen 1,2 millió éve. Számos különféle ételt fogyasztottak, vegyítették a keményítőben gazdag növényeket a hússal" - összegezte az eredményeket Karen Hardy, a Yorki Egyetem kutatója. Hozzátette: a főzés kezdetének pontosabb beazonosítása segíthet az emberi evolúcióról is átfogó képet kapni. A főtt étel több energiát biztosít, és a főzés összekapcsolható az agy méretének a gyors növekedésével, ami mintegy 800 ezer évvel ezelőtt ment végbe.

A főzés ideje kapcsolódik a nyálamiláz (azaz a keményítő cukrokká bontását végző enzimcsalád) képződéséhez is, ami a főtt keményítőtartalmú élelmiszerek emésztéséhez szükséges. Az agy fejlődésében jelentős szerepet játszott a keményítőtartalmú élelmiszerek fogyasztása, ami őseink étkezésének szerves részét is képezte - a paleo diétával kapcsolatos közhiedelemmel ellentétben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!