Gyógyszerrel kezelhető a vakbélgyulladás?

A vakbélgyulladás meglehetősen gyakori, évente több százezer embert érint világszerte, és a vakbél eltávolítása mára már rutinműtétnek számít a legtöbb kórházban. Azonban a kutatási eredmények szerint a komplikáció nélküli eseteket műtét helyett gyógyszerrel is lehetne kezelni.

Az egyszerűbb, komplikációmentes vakbélgyulladásos eseteknél sokszor felesleges a műtét, mert antibiotikumokkal is sikeresen lehet kezelni ezt a betegséget.

A Journal of the American Medical Association című szaklapban olvasható tanulmány finn szerzői 530 vakbélgyulladásos beteget véletlenszerűen két csoportba osztottak. Az egyik csoport tagjai, 273 ember műtéten esett át, míg a többi 257 beteg gyógyszeres kezelést kapott: tíz napon keresztül kellett antibiotikumot szedniük.

A vakbélműtétek közül 272 bizonyult sikeresnek, ugyanakkor a gyógyszeres kezelésen átesettek közül 186-nak nem volt szüksége később beavatkozásra. A többieknél, akiket később mégis meg kellett műteni, semmilyen komplikáció nem lépett fel amiatt, hogy közel egy évvel elhalasztották a műtétet.

Ismeri a vakbélgyulladás tüneteit?
Kattintson ide!

Az elmúlt száz évben rutineljárássá vált a gyulladt vakbél eltávolítása, és ezt tartották a vakbélgyulladás egyetlen valódi megoldásának. Az elmúlt évtizedekben azonban pontosabbá vált a diagnosztika, és hatékonyabb, széles spektrumú antibiotikumokat is kifejlesztettek, ez pedig megnyithatja az utat a komplikációmentes vakbélgyulladásos esetek műtét nélküli kezeléséhez.

A vakbél az egyik legrejtélyesebb szervünk, melynek igazi célját még nem sikerült kideríteni a szakembereknek. A legújabb kutatások szerint a féregnyúlványnak nagyon fontos szerepe van az egészséges és kiegyensúlyozott bélflóra fenntartásában, mert olyan otthont nyújthat a baktériumoknak, mely segíti azok szaporodását és fejlődését. Azt sem tudják még pontosan, hogy mi okozhatja a vakbélgyulladást.

A két legvalószínűbb elképzelés szerint vagy egy kívülről érkező fertőzés okozza, vagy pedig "belülről" érkezik a fertőzés, amikor egy darab ki nem ürült széklet a vakbélbe kerül, és ott elfertőződik, gyulladást okoz.

Antibiotikummal is kezelhetővé válhat a vakbélgyulladás

Antibiotikummal is kezelhetővé válhat a vakbélgyulladás

A vakbélgyulladás gyógyszeres kezelésével kapcsolatban nem ez az első kutatás, ugyanakkor nem mindenkit győznek meg az eredmények. Egy korábbi, francia tanulmány szerzői szerint a gyulladt vakbél műtéti eltávolítása sokkal biztonságosabb, és ezzel minimálisra csökken annak az esélye, hogy a betegség kiújuljon, míg a gyógyszeres kezelésnél erre jó esély van, és az antibiotikumok ellenére előbb-utóbb úgyis kés alá kell feküdnie a betegnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.