Fitnesz-tévhitek, amikkel ideje leszámolni

Nagyon sok, sporttal és mozgással kapcsolatos állítás, tanács és útmutatás létezik, amikkel mindenki találkozik legalább egyszer életében, ha edzeni kezd. Sok olyan van közöttük, amelyeket bár régen igaznak gondoltak, mára kiderült, hogy mégsem érdemes megfogadni őket.

Minél többet edzünk, annál többet fogyunk

Ez attól is függ, hogy milyen fajta mozgást végzünk. A túledzés akár zavart is okozhat az anyagcserénkben, így nem fogunk annyit fogyni tőle, amennyit szeretnénk. Emellett sok múlik az étrendünkön is.

A HIIT csak azoknak való, akik szuperfittek

Manapság az egyik legtöbbet dicsért mozgásforma a HIIT (high intensity interval training), melynek során magas intenzitású gyakorlatsorokat kell végezni egymás után, szünetekkel. Nem csak azok csinálhatják, akik már edzettek: kezdőknek is ajánlott, hiszen számukra is léteznek megfelelő nehézségű gyakorlatsorok.

A több ismétlés nagyobb erőt jelent

Ez sem igaz: a nagyobb súlyok emelgetése lassan, kisebb ismétlésszámmal szintén remekül építi az izmokat.

Eloszlatunk néhány fitnesz-tévhitet
Eloszlatunk néhány fitnesz-tévhitet

Az edzésnek vége, ha már nem izzadunk

Ez sem igaz: az edzésünk hatékonysága nagyban függ attól, hogy utána mit csinálunk: mit eszünk, nyújtunk-e, illetve pihenünk-e eleget.

A kismamáknak maximum jógázni és pilatesezni szabad

Tévedés: szakértő edző segítségével számtalan olyan mozgásforma létezik, amelyet a sportos kismamák teljesen nyugodtan űzhetnek akár még az utolsó trimeszterben is.

Az edzés furcsa mellékhatásai Az izomláz, az izzadtság és a testszag teljesen normális az edzések után, de arról senki sem szólt előre, hogy a viszketés, a könnyezés meg a telefújt zsebkendők is azok lennének. (Pedig azok.) Alábbi listánkban az edzések kevéssé ismert - de teljesen természetes - velejáróit járjuk körbe .

A felüléseknek semmi értelme, ha hasra akarunk dolgozni

Bár manapság már kevés edző választja, vannak olyan módjai a hasprésnek illetve a felülésnek, amik igenis hatásosak.

Semmi értelme kis súlyokkal dolgozni

Egy új kutatás kimutatta, hogy ha kis súllyal, de magas ismétlésszámmal dolgozunk, az épp ugyanolyan hatékony, mint ha nagyobb súlyokat emelünk, de kevesebbszer.

Forrás: rodalewellness.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!