Ez történik, ha beülünk egy dohányos autójába

Nemdohányzóként elég egy órát egy dohányfüsttel teli autóban eltöltenünk ahhoz, hogy a szervezetünkben jelentős mértékben megnövekedjen a rákkeltő, mérgező vegyületek koncentrációja - derítette ki egy új amerikai kutatás.

A szakemberek szerint a passzív dohányzás egyik különös formájára eddig viszonylag kevés figyelmet fordítottak, pedig a járművekben, autókban zárt térben töltünk hosszabb időt. A University of California kutatói szerint a mások által elszívott három cigaretta (ez nagyjából egy órának felel meg) megnöveli a nem dohányosok szervezetében a butadien, az akrilonitril, a benzén és az etilén-oxid nevű, veszélyes vegyületek koncentrációját.

"Ezek a vegyületek bizonyítottan hozzájárulnak a dohányzással összefüggő betegségek kialakulásához" - mondta Neal Benowitz, a kutatás vezetője. "Ha tehát valaki, aki nem dohányzik , hosszabb időt tölt egy cigarettázó mellett, például azért, mert együtt utaznak, olyan vegyületeknek teszi ki magát, amelyek daganatos betegségeket, szívproblémákat vagy tüdőbetegségeket okozhatnak."

Sokan azért sem teszik le a cigarettát, mert félnek, hogy elkerülhetetlenül felszednek néhány kilót. Valóban meghízik az, aki leszokik a dohányzásról? Mi ennek az oka és mit lehet tenni ellene? A cikk folytatásáért kattintson! A kutatásban 14 nem dohányzó felnőtt vett részt, akik egy órát utaztak egy dohányossal egy autóban, a vezető mögötti ülésen. Az autóban minden ablakot lehúztak néhány ujjnyira. Az adott idő alatt a dohányosok három cigarettát szívtak el. Az utazás kezdete előtt, majd a kísérlet után nyolc órával is vizeletmintát vettek a nemdohányzóktól, hogy megállapítsák a szervezetünkben megtalálható veszélyes vegyületek koncentrációját.

"Ezek a kutatási eredmények arra figyelmeztetnek minket, hogy meg kell védenünk az autók utasait, különösen a gyermekeket vagy a súlyos betegeket a passzív dohányzás káros hatásaitól, a veszély ugyanis reális" - mondta dr. Gideon St. Helen, a tanulmány egyik szerzője.

A cigarettafüst nagyon káros a passzív dohányosokra nézve

A világ több országában (például Ausztráliában, Bahreinben vagy Cipruson) törvény tiltja, hogy kiskorúak jelenlétében dohányozzanak a járművekben, és számos más állam is hasonló szabályozásokat kíván bevezetni, hogy a gyerekeket és fiatalokat érintő passzív dohányzás veszélyeit csökkentsék.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Túlnyomóan derült lesz az ég, az Alpokalján ás a délnyugati határszélen maradnak felhős tájak. Párássá válik a levegő, foltokban köd képződik. Csapadék nem lesz. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet, ugyanakkor a vízpartokon, magasan fekvő helyeken, városokban kevéssel fagypont felett marad a hőmérséklet. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!