Ennünk kell a vizet, nem innunk

Bizonyára hallotta már, hogy naponta két liter (vagy nyolc nagy pohár) vizet meg kell innunk. Lehet, hogy teljesen feleslegesen önti magába sok ember a vizet, mert a csapokat el kéne zárnunk és ennünk kéne a vizet, nem innunk - állítja Dr. Howard Murad, a University of California egyik kutatója.

Az egyértelmű, hogy testünknek vízre van szüksége a normális működéshez: testünktől és életvitelünktől függően a vízigény napi másfél és három liter között mozog. Fontos, hogy a víz legkifinomultabb szöveteinket (a szánk, szemünk és orrunk környékén lévőket), ízületeinket hidratáltan tartsa, szabályozza testhőmérsékletünket és emésztésünket, kimossa testünkből a méreganyagokat és a megfelelő helyre szállítsa a tápanyagokat is. A szépségszakértők mindehhez hozzáteszik: a sok víz a feszes, szép bőr titka.

Születéskor testünk 75-80 százaléka víz, de szervezetünk folyamatos száradásával jutunk el oda, hogy 50 éves korunk környékére már csak körülbelül a fele. A kutató szerint azonban az “igyunk még több vizet” üzenetet túl gyakran hangoztatják.

Az emberi test vízzel működik, egy átlagos napon pedig több mint két litert vesztünk belőle: elsősorban a vizelettel, a bőrön át, illetve a légzés során. A szervezetből kiürülő víz utánpótlásáról gondoskodnunk kell. Kattintson! Egy átlagos napon vízbevitelünk mintegy negyede érkezik az ételekből. Szinte minden ételben van valamennyi víz (egy szelet kenyér akár 33 százalékát is adhatja a víz), de a legtöbb vizet a zöldségek és a gyümölcsök tartalmazzák: az uborkában , salátában, cukkiniben és retekben akár 95 százalék is lehet a víz aránya.

Murad szerint több ilyen, magas víztartalmú ételt kellene ennünk és kevesebbet innunk. Szerinte ugyanis az az egészséges hidratáció, amikor megtartjuk és hasznosítjuk a vizet a testünkben, nem pedig amikor egyszerűen keresztülfolyik rajtunk. Ezzel ugyanis könnyen kimoshatjuk szervezetünkből a vitaminokat, ásványi sókat és tápanyagokat is.

Egyes zöldségekben, mint az uborkában, rengeteg víz van

Ha nyolc nagy pohár vizet megiszunk, akár nyolcszor is elmehetünk utána a vécére anélkül, hogy a víz elérné sejtjeinket - magyarázza. Ha szemeink, bokáink vagy gyomrunk fel van puffadva , az egyértelmű jele annak, hogy testünk vízkezelése nem hatékony – ilyenkor ugyanis a víz sejtjeink között lebeg, lassúbbnak, kövérebbnek érezzük magunkat.

Szerinte teljesen más az eset az élelmiszerekben található vízzel, ezt ugyanis számos más molekula veszi körbe, ennek révén a víz könnyebben képes bejutni sejtjeinkbe és így hatását is kifejtheti. A lassú felszívódás számos előnnyel jár együtt. Ennek köszönhető, hogy a gyümölcsökben és zöldségekben található víz kétszer hatékonyabban hidratálja a szervezetet , mint a folyadékként bevitt víz.

Forrás: Daily Mail

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!