Egészségesebb az állattartók szíve

A krónikus betegségekben szenvedő állattulajdonosoknak egészségesebb a szívük, mint azoknak, akik nem tartanak háziállatot - derül ki egy friss tanulmányból.

191, krónikus betegségben szenvedő japán szívét monitorozták. Az eredmények azt mutatták, hogy a bármilyen háziállatot tartó személyekben nagyobb a pulzusszám variabilitása, mint azokban, akiknek nincs háziállata. A kutatók szerint a felfedezés újabb bizonyíték az állattartás és a szív egészsége közötti kapcsolatra, bár az összefüggés oka még nem magyarázható meg pontosan.

Az új tanulmányhoz a japán kanagawai Kitasato Egyetem kutatói 191 diabéteszben, magas vérnyomásban vagy magas koleszterinszintben szenvedő alanyt vizsgáltak 24 órán keresztül. A résztvevőket napi tevékenységükről is megkérdezték, valamint arról is nyilatkoztak, hogy tartanak-e háziállatot. A kutatócsoport Naoko Aiba vezetésével arról számolt be az American Journal of Cardiology online kiadásában, hogy a résztvevők körülbelül 40 százaléka tartott valamilyen állatot, ezen kívül azonban az összes alany hasonló tulajdonságokkal rendelkezett.

A 24 órás szívmonitorozás azt mutatta ki, hogy az állattartók esetében a szívverések 5 százaléka tért el 50 századmásodperccel hosszúságukat tekintve, míg ez az arány a háziállatot nem tartókban csak 2,5 százalék volt. A kutatók egyelőre nem tudják, mi okozza ezt az eltérést. Lehetséges, hogy valamiképpen a háziállatnak köszönhető, vagy az is elképzelhető, hogy eleve különböznek az állattartást választó emberek és az állatot nem vállalók.

A japán kutatók hangsúlyozzák, hogy az eredményeket óvatosan kell kezelni, mivel a vizsgálat egyetlen napot követett le egy ember életéből. A további kutatások során más tényezőket, például az egyes háziállatfajták közötti különbségeket is figyelembe kell venni.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?