„Belső vérzésem volt, az okosórám mentette meg az életemet”

Folyamatosan küldte a felgyorsult pulzusra figyelmeztető értesítéseket az okosóra, és ezzel végül megmentette használója életét. Az eszköz segítségével ugyanis fény derült egy nagyon súlyos problémára, így a beteg időben sürgősségi ellátásban és vérátömlesztésben részesülhetett.

„Otthon dolgoztam, de ebéd után fáradtnak éreztem magamat, ezért ledőltem egy kicsit a kanapémra pihenni. Amikor pedig a gyors szunyókálásból felébredtem, legalább 10 értesítést láttam az okosórámon, amely felgyorsult pulzusra figyelmeztetett.

A nap hátralévő részére beteget jelentettem, és próbáltam még többet pihenni, de az óra továbbra is folyamatosan küldözgette a figyelmeztetéseket. Videóhíváson keresztül egyeztettem az orvosommal, aki ellenőrizte az értékeket és a véroxigénszintet, majd azonnal mentőt hívott hozzám” – írta egy Reddit-felhasználó a beszámolójában, amely arról szólt, hogyan mentette meg az életét az okosórája.

pulzusmérő okosóra
Okosórája mentette meg a beteg életét. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Súlyos belső vérzése volt

A beteget azonnal kórházba szállították a sürgősségi osztályra. Először szívrohamra gyanakodtak az orvosok, de aztán megállapították, hogy gyomor- és bélvérzésről van szó. A páciens hemoglobinszintje alig volt több 3 g/dl-nél, míg a normál érték 15 g/dl körül lenne. Az India Today cikke szerint már az 5,0 g/dl-es hemoglobinszint is nagyon veszélyes, hiszen szívelégtelenséghez vagy halálhoz vezethet – az érintett tehát már válságos állapotban volt, amikor beértek vele a kórházba.

„Ha nem kaptam volna azonnal vérátömlesztést, meghaltam volna. Hálát adok az ápolónőkért, az orvosokért és a véradókért, akik hozzájárultak ahhoz, hogy túléljem ezt. De ha az okosórám nincs, akkor a pihenés közben egyszerűen elájultam és meghaltam volna, anélkül, hogy tudtam volna, hogy mekkora a baj” – írta a beteg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!