Amikor a láz maga a betegség

A láz legtöbbször valamilyen vírusos vagy bakteriális fertőzés velejárója, ilyenkor pár nap alatt, a betegség egyéb tüneteivel együtt a láz is elmúlik. De mit tegyünk akkor, ha a magas testhőmérséklet látszólag minden ok nélkül, és hosszabb időn át jelentkezik?

Definíciója szerint - kortól és nemtől függetlenül - lázról akkor beszélünk, ha a testhőmérséklet 38,2 Celsius fok fölé emelkedik. "A betegek gyakran indokolatlanul nyúlnak lázcsillapító után, holott ezzel csak a saját gyógyulásukat késleltetik. A láz ugyanis alapvetően jó, bizonyos betegségek esetén a gyorsabb felépülést segíti" - magyarázza dr. Kádár János immunológus, az Immunközpont főorvosa.

Láz esetén bizonyos enzimatikus- és anyagcsere-folyamatok felgyorsulnak, és gyorsabbá válik a sejtek mozgása is. A szervezet így igyekszik mielőbb megszabadulni az általa veszélyesnek ítélt betolakodóktól, kórokozóktól, így érthető, miért nem javasoljuk, hogy az egyébként egészséges, krónikus betegségben nem szenvedő betegek a kezelést első körben a lázcsillapítással kezdjék - hangsúlyozza a főorvos.

Láz-állapotok Lázas valószínűleg mindenki volt már életében - ez ugyanis a testünk egyik leggyakoribb jelzése arról, hogy baj van! Azonban nem minden lázat kell csillapítani, sőt egy ideig még jó is lehet a megemelkedett testhőmérséklet. Meddig? Kattintson! A vírusos vagy bakteriális fertőzés mellett lázat okozhat autoimmun betegség , valamely szerv gyulladása, a hőszabályozás zavara, hormonbetegség, daganatos betegség, sőt még gyógyszerhatás is. Problémát az jelent, ha a láz látszólag minden ok nélkül, hosszabb időn át fennáll.

Elhúzódó lázas állapot esetén a háttérben álló okok feltérképezése a cél, ezért készül többek közt vérvétel, mellkas röntgen, hasi ultrahang vizsgálat, számos mikrobiológiai meghatározás, tenyésztés. Az is előfordulhat, hogy ezek egyikén sem mutatkozik olyan eltérés, ami a normálisnál tartósan magasabb testhőmérsékletet indokolhatná. Mire a betegek immunológushoz kerülnek, többségük már túl van egy-két antibiotikum kúrán is, a láz azonban továbbra is fennáll - számolt be tapasztalatairól az Immunközpont orvosa. A tartós láz mellé gyakran gyengeség, fáradtság, csökkent teljesítőképesség, fokozott verejtékezés és étvágytalanság is társul.

A láz legtöbbször valamilyen vírusos vagy bakteriális fertőzés velejárója, de előfordul, hogy maga a betegség

A láz legtöbbször valamilyen vírusos vagy bakteriális fertőzés velejárója, de előfordul, hogy maga a betegség Az ismeretlen eredetű láz, angol nevén Fever of Unknown Origin (FUO) nevét először Petersdorf és Beeson írták le 1961-ben. Meghatározásuk szerint a következő esetben állapítható meg a FUO diagnózisa: 38,3 Celsius fok feletti testhőmérséklet jelentkezése 3 héten belül több alkalommal, illetve ha a vizsgálatok elvégzését követő három napon belül nem sikerül a kiváltó okot meghatározni.

A laboratóriumi és képalkotó vizsgálatok célja annak kiszűrése, hogy a háttérben kimutatható-e gyulladásos folyamat, autoimmun betegség, esetleg fertőzés vagy daganat. Az esetek egy részében - akár negyedében is - sohasem derül ki a probléma oka, és az rendszerint idővel el is múlik.

A betegvizsgálat is épít erre a tényre: amennyiben az ésszerű mértékig elvégzett tüzetes vizsgálatok nem visznek előre, enyhe tüneti kezelés mellett sokszor javaslom azt a betegnek, hogy várjunk - mondja dr. Kádár János. Nézzük meg, mit hoz az idő, és csak időszakos, de rendszeres és figyelmes kontrollt ajánlok. Idővel a tartós láz megszűnik, vagy egyéb tünet megjelenése révén a kórkép "kivirágzik", és ez is segíthet a kiváltó ok beazonosításában.

Forrás: Immunközpont

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!