A vizeletünk erről árulkodik

A középkorban a vizelet vizsgálata számított a diagnózis egyik sarokkövének. Színéből, szagából, sőt - bármilyen különösnek tűnik - ízéből is vontak le következtetéseket a doktorok. Ne feledjük, hogy akkoriban nem léteztek orvosi laborok! A megfigyelések azonban nem idejétmúltak, mi magunk is kaphatunk információt szervezetünk egyik végtermékétől.

Az egészséges vizelet színe halványsárga, és nincsen erős szaga. Ha azonban nem ezt tapasztaljuk, akkor érdemes lehet utánajárni az oknak, mert akár betegség is állhat a szagváltozás hátterében.

Elmulasztott folyadékpótlás

A dehidratáltság nemcsak a vizelet színét változtatja meg, hanem a szagát is jóval erősebbé teszi. Amikor a szervezetünk lebontja az elfogyasztott fehérjéket, egy karbamid (urea) nevű anyag képződik, amely a vizelettel ürül ki. A víz hígítja fel a karbamidot, tehát ha nem iszunk eleget, vizeletünk koncentráltabb dózisban fogja tartalmazni, amitől színe sötétebb sárgás-barnás, szaga pedig erőteljesebben ammóniás lesz. Ha pótoljuk a hiányzó folyadékot, vizeletünk színe és szaga is újra "normálissá" válik.

vizelet
A vizelet egy laikus számára is adhat információt az egészségi állapotról

Spárga

A spárgában egy olyan kénfajta található, amelytől vizeletünknek erős, kellemetlenül kénes szaga lehet. Ha sok fokhagymát eszünk, akkor is tapasztalhatunk hasonlót, de az édeskömény, a kelbimbó és a curry is változtathat a vizeletünk szagán, akárcsak a magas fehérjetartalmú étrend követése.

Túl sok kávé

A kávébabban található egy kaffeol nevű anyag, amely a pörkölés során szabadul fel. Ez adja a kávé aromáját. Nem oldódik vízben, így a szervezetünkön keresztülhaladva a vizelettel kiürül. Ha sok kávét iszunk, ami ráadásul enyhén dehidratálja is a szervezetet, a kaffeol koncentrációja megnő, ettől pedig a vizeletünk szaga is érezhetően megváltozik. Ha folyadékhiányosak vagyunk, akkor a szag még erősebb, így fontos, hogy mindig igyunk vizet is a kávé mellé.

A vizelete színe, szaga és jellege sok mindent elárulhat arról, hogy mi történik a testünkben. Összegyűjtöttünk hét intő jelet, amelyekre érdemes odafigyelni. Részletek!

Húgyúti fertőzés

A húgyutakban elszaporodott baktériumok megváltoztathatják a vizeletünk színét és szagát is, amely lehet kellemetlenül ammóniás, de akár enyhén édeskés is. Ha antibiotikumot kapunk a betegségünkre, akkor ez elpusztítja a kellemetlen szagot okozó baktériumokat, de a gyógyszer szedése is eredményezhet szokatlan szagú vizeletet.

Forrás: prevention.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.