A szűnni nem akaró vérzés okai

A véralvadási zavarok bizonyos szituációkban jelentős problémát okozhatnak a betegek számára. Bár a kizárólag férfiakat sújtó hemofíliát sokan ismerik, érdemes szót ejteni egy gyakoribb, mindkét nemet érintő kórképről is.

Amikor egy karcolás is bajt jelent

A hemofília egy ritka, ám annál súlyosabb betegség, amely kizárólag a férfiaknál okoz panaszokat. A véralvadás és a vérzékenység kényes egyensúlya az utóbbi irányába tolódik el, aminek következtében a vér nem képes megalvadni. Ennek hátterében bizonyos alvadási faktorok hiánya vagy csökkent működése áll.

A hemofília A típus esetén a VIII-as faktor érintett, míg a B típus esetén a IX-es. A legtöbb betegnél már a születéstől fogva jelen van a véralvadási zavar, ám ritkán előfordul, hogy más kóros állapotokhoz, például autoimmun vagy daganatos betegségekhez kapcsolódva alakul ki. Hangsúlyos tünetei miatt rendszerint már egészen korán felfedezik és diagnosztizálják a zavart, hiszen az érintett gyermekeken gyakran fordulnak elő bevérzések, fájlalhatják a tagjaikat, akár maguktól is megdagadhatnak az ízületeik, valamint sérülés esetén a vérzés csak igen nehezen áll el.

Mire kell figyelnie egy hemofíliás betegnek? Részletek itt.

A hemofília fennállásának, típusának és súlyosságának meghatározása laboratóriumi vizsgálatokkal történik. Ekkor a véralvadás paramétereit, illetve az alvadási faktorok hiányát, csökkent funkcióját vizsgálják. Amennyiben bebizonyosodik a hemofília megléte, megkezdődhet a kezelés, amelynek során a hangsúly a spontán ízületi vérzések megelőzésén van. A terápia a hiányzó alvadási faktorok pótlásával történik. Enyhébb esetekben elegendő lehet, ha csak a vérzéssel járó beavatkozások előtt részesül a beteg pótlásban, ám a súlyosabb forma a folyamatos terápiát is indokolttá teheti.

Véralvadási zavart jelezhet, ha egy-egy sérülés után nehezen áll el a vérzés
Véralvadási zavart jelezhet, ha egy-egy sérülés után nehezen áll el a vérzés

A kór, amelytől a nők sincsenek védve

A hemofíliánál lényegesen gyakoribb betegség a von Willebrand szindróma , amely mindkét nemet egyaránt érinti. Olykor kifejezetten enyhe tüneteket okoz, ezáltal sokáig rejtve maradhat. Ugyanakkor erős menstruációs vérzés, a fogmosás során fellépő fogínyvérzés, rendszeres orrvérzés, a bőrön látszólag indokolatlanul megjelenő kék-zöld foltok, a fogászati kezelések után elhúzódó vérzés, fennálló vérszegénység és véres vizelet esetén érdemes erre a betegségre gyanakodni.

A zavar legtöbbször veleszületett, ritka a szerzett forma. A problémát egy véralvadási faktor, az úgynevezett Willebrand faktor hiánya vagy csökkent működése okozza. Ennek hatására a sérülések alkalmával létrejövő vérlemezkeréteg nem képes megfelelően az érfalhoz tapadni, illetőleg nem képes megfelelően támogatni a véralvadásban jelentős szerepet játszó VIII-as faktort - mondta el dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosnője.

Az állapot megléte felkészült referencialaborokban igazolható: a vért egy speciális készülékbe téve figyelik, mikor záródik el az alvadt vértől, továbbá a Willebrand faktor aktivitását, jelenlétét is megmérik. A betegséget gyógyítani nem lehet, ám szükség esetén sikeresen kezelhető alvadást segítő gyógyszerekkel, injekciós terápiával, infúziós kezeléssel, attól függően, hogy milyen súlyosságú és típusú a véralvadási zavar.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az ország északkeleti harmadán határozottabban is szakadozhat, vékonyodhat a felhőtakaró, előfordulhatnak naposabb körzetek. Főleg az ország délnyugati felén alakulhat ki csepergés, gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet továbbra is többfelé élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, és északkeleten helyenként erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hűvösebb, keleten enyhébb az idő. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!