A szén-monoxid-mérgezés első jelei

Nem véletlenül nevezik csendes gyilkosnak, hiszen a mérgezés kezdeti tünetei könnyen összetéveszthetők más betegségekkel, ehhez képest viszont gyorsan képes ölni.

Rosszullét, szédülés, fejfájás, hányinger és fáradtság - így kezdődik az influenza is, vagy akár a migrén - nem csoda, hogy a szén-monoxid-mérgezés első jeleit nem ismerni fel egyértelműen. Annak ellenére, hogy ez az egyik leggyakoribb háztartási baleset.

Éjszaka a legveszélyesebb

A szén-monoxid-mérgezés során a szén-monoxid (CO) gáz belélegzése következtében mérgezés lép fel, amely végül halállal jár. A CO a testben először lassan halmozódik fel, majd koncentrációja hirtelen megugrik. Eleinte a mérges gázt belélegző személy nyugtalan, zavart vagy kábult lesz. Fejfájást, szédülést , hányást tapasztalt, a bőr akár cseresznyepirossá is válhat. A második szakaszban a végtagokban izomgörcsök alakulnak ki, ami átterjed az egész testre, végül bekövetkezik az eszméletvesztés. Ilyenkor is folytatódhat a hányás, ami fulladáshoz vezethet. A harmadik, végső szakaszban izomellazulás és légzésbénulás mellett beáll a halál. A súlyos vagy végzetes balesetek leginkább éjszaka következnek be, amikor a mérgező gáztól fulladó személyek nem változtatnak helyet. Veszélyeztettek a kisbabák, a gyerekek, a várandós anyák, az idősek és a légutakat érintő betegségekkel küzdők.

Első tünetekként szédülés, fejfájás tapasztalható
Első tünetként szédülés,fejfájástapasztalható

Ha nem is okoz halált, bizonyos mérgezési szint felett a szén-monoxid agykárosodáshoz, bénuláshoz, látászavarokhoz is vezethet. Gyakori, hogy az ájulást még nem okozó mérgezés tüneteit a mérgezést szenvedő személy végül csak felismeri, felfogja, viszont bizonyos mérgezési fok felett az oxigénhiány eredményeként végtagbénulás áll be, így hiába van tudatánál, cselekvőképtelen lesz.

Idén már több baleset és tragédia is történt a szén-monoxid miatt. Ezek azonban egyszerűen elkerülhetők lennének a főbb szabályok betartásával, melyekről alább olvashat részletesebben!

A szén-monoxid belélegezve gátolja a vér oxigénszállító képességét, a szervezet toleranciaszintjétől függ, hogy milyen gyorsan mérgez.

A szén-monoxid hatása

A CO mennyiségének hatása a szervezetre (ppm, parts per million, milliomod rész)

- 200 ppm: enyhe fejfájás , kimerültség, szédülés, és két-három órán belül hányinger lép fel

- 400 ppm: egy-két órán belül erős fejfájás, három óra elteltével pedig életveszély

- 800 ppm: koncentráció eleinte hányingert , émelygést, két órán belül ájulást, három órán belül pedig halált okoz

- 1600 ppm húsz percen belül már jelentkezik az erős fejfájás, szédülés és émelygés, a halál egy órán belül áll be

- 3200 ppm CO jelenléte már öt-tíz percen belül erős fejfájást, hányingert okoz, tizenöt-húsz percen belül pedig öl.

- 6400 ppm koncentrációban már egy-két percen belül kialakulnak a fent tünetek, a halál tíz-tizenöt percen belül érkezik

- 12800 ppm koncentráció esetén elég pár perc és beáll a halál.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

A tovább szakadozó frontális felhőzet, valamint a képződő gomolyfelhők mellett az ország nagy részén sok napsütésre lehet számítani. Csepergő eső, rövid zápor csap kevés helyen fordulhat elő. Az északnyugati, nyugati szél a délnyugati tájak kivételével sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A légmozgás késő délután kezd veszíteni erejéből.A csúcsérték általában 17 és 22 fok között alakul. Késő estére 3 és 15 fok közé hűl le a levegő, délnyugaton valószínű az enyhébb, míg északkeleten a hidegebb idő. Az orvosmeteorológiai helyzetet elsősorban a szél és a változó felhőzet befolyásolja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!
kvíz
Kvíz: a HPV-vírus rákot okozhat. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyit tudsz a HPV-ről? Rövid, feleletválasztós kvízünk segít eligazodni a legfontosabb tények és gyakori tévhitek között.