A számítógépesített kórházakban kevesebben halnak meg

Egy új tanulmány szerint minél inkább "számítógépesített" egy kórház, annál alacsonyabb a halálozások és a szövődmények aránya, továbbá az információs rendszerek pénzt is takarítanak meg a kórházaknak. A szakértők abban reménykednek, hogy a hasonló rendszerek segítenek majd Obama elnök egészségügyi reformjainak végrehajtásában is.

Az Archives of Internal Medicine folyóirat január 26-i számában megjelent cikk szerint jelenleg a kórházak mindössze egynegyedében van valamilyen sürgősségi nyilvántartás és csak 5 százalékában viszik gépre az orvosi utasításokat is. A kutatók szerint négy fő kategória létezik az egészségügyi informatikában: jegyzetek és kórlapok (kórtörténet, kórházi bentfekvések története), vizsgálati eredmények, utasítások és a döntések támogatása (például egy kezelés kiválasztásában).

"Az orvostudomány szinte naponta fejlődik, egyre több a bizonyítékon alapuló irányelv. Egy orvos egymaga nehezen tud ezzel lépést tartani" - mondta el Dr. Ruben Amarasingham, a Parkland Egészségügyi Szolgálat főorvoshelyettese és a dallasi Texasi Egyetem Délnyugati Egészségügyi Központjának docense, a tanulmány szerzője. "A számítógépek és különösen az elektronikus döntéssegítők óriási segítséget jelentenek az egészségügyi dolgozóknak a betegek ellátásában."

A rendszer riaszthatja az orvosokat például, ha egy betegnél változás áll be az életfunkciókban, vagy ha nem megfelelő gyógyszert rendelne valaki, illetve összehangolja az egyazon beteget kezelő személyzet munkáját. A vizsgálat 167 ezer 50 évnél idősebb beteg bevonásával készült, akik 2005. december 1 és 2006. május 30 között feküdtek kórházban. Azt is értékelték, a számítógépes rendszer mennyire használható, az orvosok mennyire értenek a használatához, és így tovább.

Angiográfia

A kórlapok számítógépre vitele a halálozás 15 százalékos csökkenését jelentette, míg az utasítások rögzítése 9 százalékkal csökkentette a szívroham, 55 százalékkal a koszorúér-bypass-műtétek előfordulását. A döntéshozatal jobb támogatása 16 százalékkal szorította vissza a szövődmények előfordulását, míg a vizsgálati eredmények, az utasítások rögzítése és a döntéshozatal támogatása a költségek csökkenését is jelentette. A kórházi tartózkodás hosszával azonban nem sikerült összefüggést kimutatni.

A kutatók azt mondják, az intézmények maguk dönthetik majd el, befektetnek-e ebbe a rendszerbe, ám ez önmagában nem elég, mivel kell egy olyan környezet, amely támogatja a technológiát és fordítva. A kórházaknak a nővérek és orvosok munkájának összehangolásával kellene kialakítaniuk az ilyen rendszereket, különben gondok adódhatnak.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +3 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet főként a keleti országrészben élénk, néhol erős lökések kísérik. A csúcshőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb.Késő estére 11 és 16 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás nem várható, így a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!