A prosztatamegnagyobbodás tünetei

Kutatások szerint a prosztatamegnagyobbodás igen gyakori az 50 fölött férfiak esetében. 60 éves kor fölött előfordulási aránya 50, 85 éves kor fölött pedig 90 százalékos. A betegség tünetei meglehetősen sokfélék lehetnek.

Férfiak esetében a vizelet a húgyhólyagból a húgycsövön át távozik. Ha a prosztata megnagyobbodik, akkor nyomni kezdi a húgycsövet és elzárja a vizelet útját. A húgycső szűkülésével a húgyhólyagnak egyre erősebben és erősebben kell összehúzódnia annak érdekében, hogy a vizelet távozhasson a testből. Idővel a hólyag izmai megerősödnek, megvastagszanak, és nagyon érzékenyé válnak, emiatt pedig már nagyon kis mennyiségű vizelet jelenléte esetén is összehúzódnak. Emiatt van, hogy a prosztatamegnagyobbodás egyik legjellemzőbb tünete a gyakori vizelési inger. Egy idő után a húgycső annyira beszűkülhet, hogy a hólyag nem képes elég erőt kifejteni ahhoz, hogy teljesen kiürüljön, és a vizelet egy része a húgyhólyagban marad.

A prosztata leggyakoribb betegségei A férfiak húgy-ivarrendszeri problémái között vezető helyet foglalnak el a prosztata (dülmirigy) betegségei. A leggyakrabban előforduló betegségek: prosztatagyulladás, a prosztata jóindulatú megnagyobbodása és rák. Kattintson a részletekért!

Ezek jeleznek prosztatamegnagyobbodást

A prosztatamegnagyobbodás tünetei közé tartozik a gyenge, lassú vizeletsugár, illetve az érzés, mintha képtelenek lennénk teljesen kiüríteni a hólyagunkat. Tünet lehet továbbá, ha nehezen tudjuk elkezdeni a vizelést, a gyakori, erős és sürgető vizelési inger , ha gyakran ébredünk fel éjjelente arra, hogy vizelnünk kell. Jellemző lehet még a szakaszos vizelés, amikor a vizeletürítés hirtelen megszakad, majd újraindul, és ez többször is megismétlődik egymás után.

A prosztatamegnagyobbodás tünetei közé tartozik a lassú vizeletsugár
A prosztatamegnagyobbodás tünetei közé tartozik a lassú vizeletsugár

Ha a húgyhólyag nem ürül ki teljesen, akkor ez megnöveli a húgyúti fertőzések kialakulásának esélyét. Idővel kövek alakulhatnak ki a hólyagban, vér kerülhet a vizeletbe, akut vizeletvisszatartás, vizelési képtelenség, de inkontinencia is kialakulhat. Extrém esetekben a húgyhólyag, illetve a vese károsodására is számítani lehet.

Forrás: menshealth.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.