A debreceni színészek is példát mutattak

Tegnap a debreceni Csokonai Színház művészei és dolgozói szűrővizsgálaton vettek részt. A nem túl szokványos jelenetet az élet rendezte: a tűket látván nem egy színész megriadt, és mindenki félt az eredménytől.

A Magyar Kardiológusok Társasága (MKT) minden évben más módon, különböző kampányokkal igyekszik ráirányítani a figyelmet arra, hogy miképpen előzhetjük meg a szív- és érrendszeri betegségeket. A lakosság folyamatos tájékoztatása és egészségtudatos nevelése érdekében létrejövő Szívhang program segítségével a megelőzésre, az életmód-változtatásra, a folyamatos szakorvosi ellenőrzésre, valamint a helyes gyógyszerszedés jelentőségére helyezik a hangsúlyt. A programot televízió-, rádió- és online kampány, valamint kültéri megjelenések is erősítik, ugyanakkor az orvosi rendelőkben betegtájékoztatók segítik a lakosság informálását.

Napjainkban Magyarországon minden második ember szív- és érrendszeri betegségben hal meg. Részben a hiányos ismeretek miatt közel 2,5 millió ember szenved magas vérnyomásban, nagyjából 1 millióra tehető a cukorbetegek száma, és a lakosság mintegy fele túlsúlyosnak mondható. Az uniós átlaghoz képest hazánkban jóval kevesebb zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak az emberek, ráadásul az ajánlott napi 30 perces testmozgást is csak kevesen végzik. A dohányzás szintén komoly problémát jelent. Ha azt betiltanák a köztereken és vendéglátó egységekben, a szívinfarktusok száma várhatóan 10-15 százalékkal csökkenne.

A budapesti Népligetben megrendezett Szívhang Majálist, illetve a Pécsi Nemzeti Színházban tett látogatást követően június 7-én Debrecenbe érkezett a Szívhang program, amelynek idei 5. állomása – a budapesti, az egri, a veszprémi és a pécsi teátrumok után – a Debreceni Csokonai Színház. A Magyar Kardiológusok Társasága ezúttal a debreceni színház tagjainak biztosított lehetőséget szív- és érrendszeri rizikófelmérésre. A művészek és színházi dolgozók a vérnyomás-, vércukor- és koleszterinszint-mérésen való részvétellel példát kívánnak mutatni Debrecen lakosságának, valamint fel szeretnék hívni a figyelmet a folyamatos szakorvosi ellenőrzésre és a kockázati faktorok karbantartásának fontosságára.

A program résztvevői sajtótájékoztató keretében is felhívták a figyelmet a szűrővizsgálatok jelentőségére, a rizikófaktorok karbantartására. A tájékoztatón Prof. Dr. Czuriga István, a Magyar Kardiológusok Társaságának alelnöke hangsúlyozta, hogy a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében kiemelt szerepe van az egészséges és helyes mediterrán jellegű táplálkozásnak, a rendszeres testmozgásnak, a dohányzás mellőzésének. A vérnyomás tekintetében a célérték 140/90 Hgmm, míg a vércukorszint 5,8 mmol/l-es, a koleszterinszint 5 mmol/l-es értéke a mérvadó. Az ilyen és hasonló aktivitásoknak, a megelőzésnek, a jobb gyógyszereknek és szívkatéteres terápiának fontos szerepe van a szívinfarktus visszaszorításában. Nagyszerű eredménynek tartja, hogy az észak-keleti régióban 2001 óta 15 százalékkal javult a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők halálozási aránya. Ez azt jelenti, hogy míg 2001-ben 15 ezren vesztették életüket szívinfarktusban addig mára ez a szám 8 ezerre csökkent.

Garay Nagy Tamás, a Csokonai Színház művésze minden szűrővizsgálaton részt vesz, figyel értékeire. A magas vérnyomását sikerül kordában tartania, ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy a jövő évi kockázatméréskor már nem lesz a zsebében öngyújtó, azaz leteszi a cigarettát.

Ráckevei Anna színművésznő hangsúlyozta, hogy minden a hozzáállásunkon múlik, és önmagunk vagyunk felelősek az egészségünkért. Megfelelő életmóddal és egészséges táplálkozással, évenkénti szűrővizsgálattal számos betegséget megelőzhetünk. Fontos, hogy életmódunkkal és hozzáállásunkkal mi színészek is példát mutassunk az embereknek.

A következő állomás a Szívünk Napja, amelynek a budapesti Városliget ad otthont.

Ha további információt szeretne kapni a Szívhang programról, látogasson el a weboldalra, vagy forduljon hozzánk kérdésével!Videó: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol meg is erősödik, majd késő délutántól az északkeleti tájakon helyenként esetleg viharos közeli lökésekre is számíthatunk.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.