Komoly bajt jelezhet a napközbeni szundítás

Egy új felfedezés segítségével könnyebb lehet az Alzheimer-kór korai diganosztizálása.

Egy új kutatás szerint a napközbeni aluszékonyság lehet az Alzheimer-kór egyik elsőként jelentkező tünete. A kutatók szerint ugyanis az az agyterület károsodik a betegség miatt először, ami a nappali ébrenlétért felelős. A felfedezés nagy segítséget jelenthet a kór korai diagnosztizálásában.

A villogó fehér fény és a csicsergő hangok képesek lehetnek megfordítani az Alzheimer-kórt. A felfedezés igazolására már megkezdődtek a humánkísérletek. Korábbi cikkünkért kattintson !

Az Alzheimer-kór jellegzetessége, hogy az agyban lerakódik a szervezet egyik fehérjéjének, a béta-amiloidnak degenerált szerkezetű változata. Az új kutatás azonban most arra világított rá: lehet, hogy nem ezek az amiloid plakkok okozzák a tüneteket, hanem az úgynevezett tau-fehérjék megcsavarodása.

Egy új felfedezés segítheti a diagnosztizálást
Egy új felfedezés segítheti a diagnosztizálást. Fotó: iStock

"A kutatásunk rávilágított arra, hogy az agyunk ébrenlétért felelős területe a tau-fehérjék felhalmozódása miatt károsodik. Ez pedig a betegség legkorábbi fázisában már végbemegy" - magyarázta a vizsgálatban résztvevő Lea T. Grinberg professzor. A kutatók tehát most arra gyanakodnak, hogy ezek a tau-fehérjék sokkal nagyobb szerepet játszanak az Alzheimer kialakulásában, mint a plakkok. Grinberg professzor szerint ezek a fehérjék okozzák a kognitív funkciók hanyatlását is.

Jelenleg a betegségből való gyógyulás esélyeit nagyban rontja, hogy mire a tipikus tünetek jelentkeznek és a betegek orvoshoz fordulnak, addigra a kór általában már rendkívül előrehaladott állapotban van. Akár 20 év is eltelhet mire az agyi elváltozások tünetek formájában manifesztálódnak. Ráadásul a jelenlegi orvosi gyakorlatban az Alzheimer-kórt kizárólag agyszövet-mintából, a halál után lehet minden kétséget kizáróan kimutatni, így rendkívül fontos lenne, hogy találjanak egy megbízható diagnosztikai eljárást. Az új kutatás eredményei alapján elképzelhető, hogy a jövőben az alvás vizsgálatával is felismerhető lesz a betegség.

Forrás: medicalxpress.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, de a nyugati határ közelében előfordulhatnak felhősebb körzetek is. Foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. A Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!