Ez az ásványi anyag menthet meg a demenciától

A magnéziumban gazdag étrend segíti az agy működését, sőt akár védhet az életkor előrehaladtával fellépő demenciától is.

Ausztráliában a második, világszerte pedig a hetedik leggyakoribb halálok a demencia, ezért is fontos az Ausztrál Nemzeti Egyetem kutatói felfedezése: a magnéziumban gazdag élelmiszerek gyakori fogyasztása segíthet a demencia kockázatának csökkentésében.  A több mint hatezer brit résztvevőt vizsgáló kutatás szerint, akik naponta több mint 550 milligramm magnéziumot fogyasztottak, azoknak 55 éves korukra körülbelül egy évvel fiatalabb volt az agyuk állapota, mint akiknek a magnéziumbevitele normális, körülbelül 350 milligramm volt naponta – számol be a Science Daily.

magnézium, demencia, megelőzés, dió, mogyoró, mandula, olajos magvak
Az olajos magvaknak is magas a magnéziumtartalma. Fotó: Getty Images

Eredményeik alapján, ha a magnéziumbevitelt 41 százalékkal megemeljük, csökken a agyzsugorodás veszélye, ami jobb kognitív funkciókkal és a későbbi életkorban jelentkező demencia alacsonyabb kockázatával vagy késleltetett kialakulásával jár együtt – mondta a tanulmány vezető szerzője és PhD-kutatója, Khawlah Alateeq.

A magnézium az egyik legfontosabb ásványi anyag a szervezetünkben, számos fontos feladata van. Felelős például a vérnyomás szabályozásáért, az izmok és idegek megfelelő működéséért, emellett az immunrendszernek és az emésztésnek is szüksége van rá.

2050-re kétszer ennyi embert fog érinteni

A szakemberek azt vetítik előre, hogy a demenciával diagnosztizált emberek száma a 2019-es 57,4 millióról 2050-re várhatóan több mint kétszeresére, 152,8 millióra emelkedik világszerte, ami egyre nagyobb terhet ró az egészségügyi és szociális ellátásra, valamint a világgazdaságra. Mivel a demencia egyelőre nem gyógyítható, a gyógyszeres kezelések kifejlesztése pedig az elmúlt harminc évben sikertelen volt, a megelőzésre kellene több figyelmet fordítani – emelte ki Dr. Erin Walsh. A tanulmány társszerzője hozzátette, hogy kutatásuk olyan közegészségügyi beavatkozások kidolgozását teheti lehetővé, amelyek célja az egészséges agyi öregedés elősegítése táplálkozási stratégiák követésével.

A kutatók szerint a nagyobb dózisú magnézium bevitele már fiatalabb kortól megóvhat a neurodegeneratív betegségektől és a kognitív hanyatlástól. Ez pedig azt jelenti, hogy minden korosztálynak jobban oda kell figyelnie a magnéziumbevitelre. Azt is megállapították, hogy a több táplálékkal bevitt magnézium idegvédő hatása inkább a nőknek kedvez, mint a férfiaknak, és jobban érvényesül a menopauza utáni, mint a menopauza előtti nőknél.

A táplálékok közül nagyobb mennyiségben tartalmaznak magnéziumot a zöldségek (a spenót és a hüvelyesek), a gyümölcsök, az olajos magvak, a dió, a kakaó, a napraforgómag és a teljes kiőrlésű gabonafélék. A magnézium felszívódását és sejtekbe való bejutását a B6-vitamin jelenléte segíti.

 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!