Demencia ellen E-vitamin

A naponta adagolt E-vitamin segíthet a demenciában szenvedőkön - derül ki egy kutatásból, amelyet a JAMA szakfolyóiratban tettek közzé.

Az eredmények alapján a nagydózisú E-vitamin lassította az Alzheimer-kórosok szellemi hanyatlását azokéhoz képest, akik placebót kaptak.

Az E-vitamint kapók nagyobb hatékonysággal voltak képesek a mindennapi feladatok elvégzésére, s kevesebb gondozói segítségre volt szükségük - számoltak be az amerikai kutatók, ám az egyesült államokbeli Alzheimer Szövetség szerint nagyon magas dózisról van szó, ami nem feltétlenül biztonságos.

Olvasson el minden fontos tényt az E-vitaminról Vitamin ABC-nkben! A kísérlet során 613 enyhe vagy mérsékelt stádiumban lévő Alzheimer-beteg kapott E-vitamint, demencia elleni memantint, e kettő kombinációját vagy placebót. A kutatók két éven keresztül mérték a mindennapi feladatok - például az öltözködés vagy a mosás - elvégzésében beálló változásokat.

A tudósok végül rámutattak, hogy az E-vitamint kapóknál évente 19 százalékkal alacsonyabb volt a szellemi hanyatlás mértéke. Az E-vitamint, vagy más néven alfa-tokoferolt szedők kevesebb gondozói segítséggel is boldogultak.

"Az eredmények arra utalnak, hogy az alfa-tokoferol hasznos az enyhe vagy mérsékelt állapotú Alzheimer-kórosok kezelésével, hiszen alkalmazásával lassul a funkcionális hanyatlás, valamint csökkent a gondozókra háruló teher" - fogalmazott a kutatást vezető Dr. Maurice Dysken, a Minneapolis VA Health Care System munkatársa.

A demencia ellen bármilyen növényi olaj fogyasztásával küzhetünk (Fotó: Europress)

Dr. Doug Brown , az Alzheimer Szövetség elnöke úgy reagált a hírre, hogy a funkcionális hanyatlást lassító kezelési módszerek kulcsfontosságúak, de több vizsgálatra van szükség az E-vitamin kapcsán, mivel ilyen magas napi dózisnak akár hátrányos egészségügyi következményei is lehetnek. "Lényeges, hogy az táplálék-kiegészítőkkel kapcsolatban mindenki kikérje a kezelőorvosa véleményét" - magyarázta Dr. Brown.

Dr. Eric Karan, a brit Alzheimer Kutatóalapítvány elnöke szerint az említett E-vitamin-dózis kis mértékben tényleg javíthatja a mindennapi életminőséget, de valójában nincs hatással a memóriára és a gondolkodási képességre, így korai lenne kezelési módszerként ajánlani a betegeknek.

Az életkor előrehaladtával az agyi idegsejtjeink száma folyamatosan csökken, a felidéző működések meglassulnak. Normál esetben is bekövetkezik a gyors képzettársítás képességének csökkenése, ezt azonban az élet során felhalmozódott tapasztalatok és bölcsesség képes ellensúlyozni. Az életkor előrehaladtával - bár nem törvényszerűen -, előfordulhat feledékenység, de ez normál esetben nem romlik. Demenciáról (értelmi hanyatlásról, elbutulásról) akkor beszélünk, ha az intellektuális képességek betegség következtében hanyatlanak. Maga a kifejezés tehát egy tünetegyüttest takar, melynek fő összetevői az emlékezethanyatlás, az agykérgi működések zavara (beszédzavar, az érzékszervek működésének zavara, az összerendezett mozgások zavara), az ítélőképesség hanyatlása és személyiségváltozás. Ehhez gyakran szorongás, depresszió, téveszmék is társulnak, a magatartás megváltozik, az önellátó képesség többnyire romlik. A demenciáról, értelmi hanyatlásról itt olvashat bővebben!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült lesz az ég, de a Dunántúlon délnyugat felől növekszik a felhőzet. Nyugaton, délnyugaton előfordulhatnak erősen felhős vagy borult körzetek, időszakok, arrafelé hajnaltól kisebb csapadék is kialakulhat, néhol akár átmeneti lefagyás sem kizárt. Az ország túlnyomó részén viszont száraz marad az idő. Helyenként párássá válhat a levegő, főleg az Alföldön foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!