Alzheimer: reményteli áttörések

Elbutulás, demencia, Alzheimer-kór. Egyenlőségjelet szokás közéjük tenni, holott a demencia az eddig rejtélyes betegség legutolsó fázisa. Annyi azonban bizonyos: egyáltalán nem kell, hogy az időskor szépségeit beárnyékolja az Alzheimer-kór.

A felejtés betegségének is szokás nevezni az Alzheimer-kórt, ami a 65 éven felüli korosztály 1 százalékát érinti. Elgondolkodtató adat, hogy az arány ötévente megduplázódik.

Az Alzheimer folyamatosan előrehaladó, azaz progresszív, és degeneratív, tehát jól látható ok nélküli agybetegség, és tévedés, hogy kizárólag az időseket sújtja. Azonban egyáltalán nem válik demenciában szenvedővé valamennyi időskorú. Az Alzheimer azonban családi betegségnek is nevezhető, hiszen nem kizárólag az érintettet, hanem a hozzátartozóik az életminőségét is súlyos mértékben befolyásolja.

A felejtés betegsége

A betegség pontos oka ma még ismeretlen. A kutatások több elméleti feltételezésre is szolgáltattak bizonyítékot: pl. kimutathatók bizonyos genetikai eltérések. Az emlékezés, gondolkodás és más magasabb szintű intellektuális tevékenységekhez szükséges acetilkolin nevű idegi jelátvivő molekula (neurotranszmitter) szintjét következetesen alacsonyabbnak találták, mint az egészséges embereknél. Ugyancsak alacsonyabb szintet mutatott a szerotonin is, mely a kedélyállapot, az alvás, az agresszió alakításában vesz részt.

Ha korán felismerik, az Alzheimer-kór előrehaladása 34 százalákkal lassítható

Ha korán felismerik, az Alzheimer-kór előrehaladása 34 százalákkal lassítható

Érdemes a megelőzésnél, és a korai stádiumú kezelésnél elidőzni. Az Alzheimer-kór diagnosztizálása esetén az érintettnél már egészen biztosan tíz éve zajlik a betegségre jellemző sejtpusztulás. Az előrehaladott kórfolyamat ilyenkor aligha reagál a kezelésre. A jelenleg létező gyógyszerek nem gyógyítják meg a betegséget, viszont lelassítják az Alzheimer-kór előrehaladását. Egyes tesztek esetén - ilyen a Mini Mental Scala vagy az órateszt - melyek kitöltéséhez nincs szükség neurológus szakképzettségre, viszont még korai stádiumban kiszűrhetők a betegek. Ehhez azonban szükség lenne a rendkívül korai szűrésre, amit a háziorvosok végeznének el.

Optimista hírek

A rejtélyes, ám egyre többeket érintő betegség kezelhetőségéről, és az Alzheimer lassításáról egyre optimistább hírek látnak napvilágot. Egyes innovációknak köszönhetően több mint 30 százalékkal mérsékelhető a betegség előrehaladása, annak korai szakaszában. Jelenleg olyan hatóanyagot fejlesztettek ki, amelynek révén az Alzheimer korai időszakában akár 34 százalékkal lassítani lehet a kór előrehaladását. Az Alzheimer-szövetség irányelvei szerint a lehető legkorábbi stádiumban szükséges diagnosztizálni ezt a progresszív betegséget. Amennyiben sikerül nagyon korai, úgynevezett preklinikai, a tüneteket megelőző stádiumban felismerni az Alzheimer-kórt, akkor nagy eséllyel csupán kialakulóban vannak az amiloidfehérjékből álló plakkok a még egészséges emberek agyában. Ez a fázis mintegy tíz évvel korábbra tehető a szellemi hanyatlás bekövetkezéséig, ezért alkalmas lehet a korai, hatékony beavatkozásra.

Amennyiben szeretne az Alzheimer-kór kezelésével kapcsolatos aktuális innovációkról és fejlesztési irányokról olvasni, kattintson ide és olvassa el cikkeinket.

Áttörés a láthatáron?

Az új hatóanyagot az Alzheimer Szövetség legutóbbi, washingtoni konferenciáján mutatták be. Noha nem képes megállítani vagy visszafordítani a kór által végzett pusztítást, viszont azoknál a pácienseknél, akiknél a tüntetek még enyhék, nagy jó eredménnyel alkalmazható. A vizsgálatba több mint 1300 beteget vontak be, s az eredmények alapján a vizsgálatok vezetője, dr. Eric Siemers egyértelműen bizakodó.

A most kifejlesztett hatóanyag gátolja, illetve zavarja a béta-amiloid fehérjelerakódások kialakulását a betegek agyában. Egyelőre vitatott, hogy ez a folyamat felel-e a kór kialakulásáért, ám dr. Eric Siemers professzor szerint az új eredmény ezeket a vizsgálatokat is előbbre viheti. A kutatásban ugyancsak részt vevő dr. Martin Farlow, az Indiana University School of Medicine neurológus professzora az Alzheimer-kórban szenvedő alanyok 34 százalékos javulását ugyancsak hatalmas előrelépésnek tartotta. A professzor szerint vitathatatlan eredmény az is, hogy az érintettek így is több időt élhetnek kevesebb tünettel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +4 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk, Sopron környékén olykor erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között várható, a nyugati országrészben lesz a legmelegebb.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!