Alzheimer-kór: gyógyszerrel akár vissza is fordítható

Új gyógyszert fejlesztett ki a Biogen Idec biotechnológiai cég az Alzheimer-kór kezelésére. Az Alzheimer-kór az időskori elbutulás leggyakoribb formája, amely magatartásváltozással, valamint gyors leépüléssel jár.

Sikerült először igazolhatóan lassítani a gondolkodási és megismerési funkciók beszűkülését. Az új szer képes visszafordítani az Alheimer-kórt okozó fehérje elszaporodását az agyban, a betegség a korai fázisában lévő betegeknél. A csökkenés mértéke a dózis emelésével és az idő múlásával még jelentősebb volt.

A cég 166, az Alzheimer-kór korai stádiumában lévő beteget vont be a vizsgálatba. Még idén elindul a klinikai próbák harmadik fázisa; ha ez is sikeres lesz, engedélyezhetik a készítmény forgalmazását.

Az Alzheimer-kór az időskori elbutulás leggyakoribb formája, amely a gondolkodási és megismerési funkciók beszűkülésével, magatartásváltozással, valamint gyors leépüléssel jár. Az Alzheimer-kór háromszorosára, az enyhe demencia duplájára növeli a halálozás rizikóját, így rövidesen az egyik vezető halálokká válhat. További információért olvassa el cikkünket! Az Alzheimer-típusú elbutulás igen gyakori betegség - világszerte körülbelül 18 millió embert érint.

A 65 éves lakosság körében körülbelül 1 százalékos az előfordulása, sajnos e kor felett ötévente megduplázódik az érintettek száma. A nők gyakrabban betegszenek meg Alzheimer-kórban. Egyes koponyasérülések, pajzsmirigybetegségek , depresszió és a keringés rendellenességei (érelmeszesedés, magas vérnyomás) fokozhatják a kockázatot.

Új remény az Alzheimer-kórban szenvedőknek

Általában szórványosan fordul elő, örökletes családi előfordulása 10 százalék alatti, de egyenes ági leszármazottak esetén körülbelül négyszeres a kockázat. Becslések szerint 2030-ra világszerte 75 millióan fognak Alzheimer-kórtól szenvedni, ha a betegek nem kapnak hatékony kezelést.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
testmozgás 50 felett
Edzés 50 felett: ez a gyakorlat szinte kötelező – Ingyen van, mégis sok izmot megmozgat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +5 °C
Minimum: +1 °C

Döntően borult idő várható, de délután főként a déli megyékben már szakadozhat a felhőzet. Dél felől szűnni kezd az eső, de estig még többfelé várható gyengülő intenzitású csapadék. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, délkeleti szél. A csúcsérték az ország északi kétharmadán általában 1 és 6, a déli tájakon többnyire 7 és 12 fok között alakul. Késő este 0, +7 fok valószínű. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.