Nyáron ezért veszélyesebb a nikkelallergia

A nikkelallergia tünetei nemcsak akkor jelentkezhetnek, ha bőrünk valamilyen nikkelt tartalmazó tárggyal – például övcsattal, fülbevalóval – érintkezik, hanem bizonyos ételek fogyasztása után is.

A nikkelallergia ismertebb formája valóban érintkezés útján okoz tüneteket. Különösen a nők számára lehetnek ismerősek a panaszok, azaz a fülbevalók és nyakláncok viselése közben jelentkező égő, viszkető érzés, valamint az ékszerek levételét követően is megmaradó kiütések és bőrpír. Dr. Balogh Katalin allergológus, a Budai Allergiaközpont főorvosa felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy emellett létezik egy másik típus is, amelynek jellegzetessége, hogy az elfogyasztott ételek nikkeltartalma vált ki kellemetlen tüneteket.

A makacs ekcémás tünetek kapcsán érdemes erre is gondolni, de általános rosszullétet, fejfájást, fáradékonyságot, vérszegénységet is okozhat a nikkelallergia szindróma néven ismert tünetegyüttes. Ha az étkezések után gyakran jelentkezik puffadás, hányinger, hányás, hasmenés vagy éppen székrekedés, akkor is javasolt átgondolni, hogy milyen ételeket fogyasztottunk, pontosabban, hogy milyen fogások eredményezhetik a vissza-visszatérő kellemetlenségeket.

A sárgabarack fogyasztása nem ajánlott nikkelallergiások számára
A sárgabarack fogyasztása nem ajánlott nikkelallergiások számára.

Nyáron több nikkelt fogyasztunk

Nincs szerencsés helyzetben, aki a felsorolt tüneteket tapasztalja, miközben próbál ügyelni az egészséges étkezésre, azaz rendszeresen fogyaszt teljes kiőrlésű lisztből készült ételeket, zabot, árpából, szójából készült termékeket, hiszen ezek nikkeltartalma kifejezetten magas. A nyári zöldségek és gyümölcsök között is sok olyat találunk, amely a nikkelallergiásoknak gondot okozhat: ilyen a sárgabarack, a cseresznye, a sárgadinnye, a brokkoli, a hagyma, a spenót, a paradicsom és a karfiol. Az édes ízek és az olajos magvak kedvelői sincsenek biztonságban, ugyanis a csokoládé (kakaó), a dió és a mandula nikkeltartalma is kifejezetten magas. Tengerparti nyaralás alatt előszeretettel választjuk a helyi konyha jellegzetes fogásait, halakat és tengeri herkentyűket. Sajnos azonban nikkelallergiásoknál ezek is kellemetlen tüneteket okozhatnak. E tekintetben a lazac, a tőkehal, a polip, az osztriga, a homár és a tintahal fogyasztása egyaránt nemkívánatos.

Allergiás lett a kávéscsészéjére
Sokan vágynak aranyból készült evőeszközökre vagy aranybevonatos étkészletre, egyes éttermekben és háztartásokban pedig talán már te is használtál aranyozott kést vagy csészét. Ezek a tárgyak azonban igencsak kellemetlen meglepetést okozhatnak egyes fémérzékeny fogyasztóknak, tehát nem árt óvatosnak és körültekintőnek lenni.

Mi a teendő allergia gyanúja esetén?

„Ha a betegnél felmerül a nikkelallergia gyanúja, akkor egy alapos beszélgetés, tüneteinek kikérdezése után általában epicutan tesztet végzünk. Ennek során a hát bőrére visszük fel az allergént, majd a bőrre ragasztott tapaszokkal rögzítjük, így tudjuk vizsgálni a fémallergiát. Pozitív eredmény esetén az allergénnel érintkezés helyén bőrpír látható” – mutatott rá dr. Balogh Katalin.

A nikkelallergia szindróma diagnózisához igazolni kell az összefüggést a bevitt táplálék nikkeltartalma és a tünetek jelentkezése között. Ebben segítséget nyújthat a táplálkozási napló vezetése, amelyben a beteg rögzíti, hogy mit tapasztalt, amikor nikkeltartalmú ételeket evett, és amikor nem evett ilyesmit. „Kivizsgálásra azért is szükség van, hogy egyértelműen meghatározzuk, mi okozza a panaszokat. Hasonló tüneteket több más betegség is okozhat. Egyre gyakoribbak a különböző ételallergiák, ételérzékenység is, a szükségtelen diétás megszorítások elkerüléséhez viszont fontos tudni, hogy pontosan melyik az az élelmiszer, amelyet a betegnek mellőznie kell” – mondta el a szakember.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra