Régóta ismert, hogy a házi porban a poratkák mellett szinte minden szemmel nem látható anyag jelen lehet, amely beltérben előfordulhat: a bőrünkről származó kis hámfoszlányoktól emberi (és állati) hámsejteken és állati szőrök töredékén át a penészgombákig. Továbbá szezonális virágporszemcsék, koromszemcsék és mindezek mellett a levegőbe jutó apró ételmaradványok is.

A házi porban többek között a bőrünkről származó kis hámfoszlányoktól, emberi (és állati) hámsejtektől és állati szőrök töredékétől a penészgombákon, szezonális virágporszemcséken, koromszemcséken át a levegőbe jutó apró ételmaradványokig sok minden megtalálható.

Utóbbival kapcsolatban nemrég jelent meg egy brit kutatók által közölt fontos megfigyelés. Helen Brough kutató és munkatársai úgy találták, hogy a földimogyoró-allergiában szenvedő csecsemők otthonából vett házi por-mintákban jóval magasabb volt a földimogyoró koncentrációja, mint az egészséges kisbabák otthonaiból vett mintákban. A földimogyoró-allergia kialakulása tehát egyértelmű összefüggést mutatott az otthoni por földimogyoró-tartalmával.

táplálékallergia

Első hallásra mindez szokatlannak tűnhet, de megvan a jelenség immunológiai magyarázata. Hosszú ideje ismert tény, hogy különböző állapotok - például kiterjedt bőrgyulladással járó ekcéma - fokozhatják a földimogyoróallergia kockázatát csecsemőknél. A házi porban nyomokban található földimogyoró az ekcémás, gyulladt bőrre tapadva - sajnos más módon is, például akár a tüdőkön keresztül belélegezve - az arra hajlamosaknál képes lehet allergiát kiváltani. Különösen azokban az esetekben alakulhat ki érzékenység, amikor a csecsemő szervezete még nem találkozott földimogyoróval táplálkozás során (a szájon át történő korai bevezetésnek lehet ugyanis allergiamegelőző hatása bizonyos esetekben). Ugyanakkor az elmúlt évtizedben a földimogyoró szájon át történő bevezetésére a hazai és nemzetközi szakmai ajánlások az egy éves életkor utáni időszakot javasolták - éppen a földimogyoró-allergia elkerülése céljából. Sajnos a halasztott bevezetés ajánlása és alkalmazása nem hozta meg a remélt eredményt, sőt ennek ellenére egyre gyakoribbá vált a földimogyoró-allergia kialakulása.

Izraeli és brit vizsgálatok viszont kimutatták, hogy azoknál a csecsemőknél, akik egyéves kor előtt kaptak kis mennyiségű földimogyoró-krémet (a darabos forma veszélyes lehet, ha véletlenül a légcsőbe kerül!), jelentős mértékben csökkent a földimogyoró-allergia kialakulása - mindezt több éves, nagy esetszámú nyomon követéssel igazolták. Ezek ismeretében 2017 januárja óta az amerikai és az európai szakmai ajánlások immár kifejezetten javasolják az egészséges csecsemőknél a földimogyoró-bevezetés 1 éves koron túlra halasztásának eltörlését.

Ilyen a földimogyoróallergia A földimogyoró egyike azoknak az élelmiszereknek, amelyek gyakran okoznak táplálékallergiás tüneteket. A tünetek súlyossága az egészen enyhe irritációtól az életveszélyes reakcióig is terjedhet. A teljes cikket ide kattintva olvashatja el!

Más a helyzet azokkal a csecsemőkkel, akiknél súlyos ekcéma és/ vagy tojásallergia ismert, mert ők fokozottan hajlamosak földimogyoró-allergiára. Esetükben gyermekallergológus vagy gyermek-gasztroenterológus szakember kell, hogy felmérje a földimogyoró-allergia pontos kockázatát és ezzel szoros összefüggésben a földimogyoró-bevezetés idejének meghatározását. Ha a fokozott kockázatú csecsemőnél az allergológiai/gyermek-gasztroenterológiai szakvizsgálat alapján még nem várható komoly reakció a földimogyoró bevezetésétől, akkor minél korábban be kell vezetni.

Ha azonban a földimogyoró-bevezetéstől a szakvélemény alapján komoly reakció várható (azaz már kialakult a földimogyoró-allergia), akkor nem szabad bevezetni, sőt szigorúan kerülni kell a földimogyorót. Újabb paradoxon: ha előzőleg nem kapták még ételben (vagy akár anyatejen keresztül sem), akkor hogyan alakulhat ki ilyen csecsemőknél a földimogyoró-allergia? Esetükben vélhetően az ekcémás bőrön vagy a lakás házi porát belélegezve juthat be a földimogyoró a szervezetbe először - amit a szervezet egyfajta "vészreakcióként" értékel, hiszen normális esetben táplálékot nem a tüdőnkön és nem is a bőrünkön keresztül fogyasztunk. Indokolt lenne tehát a minél korábbi szájon keresztüli bevezetés. Ugyanakkor az Egészségügyi Világszervezet (WHO) eleve 6 hónapos kizárólagos szoptatást javasol, de még azokban az esetekben, amikor ezt nem sikerül megvalósítani, sem ajánlják a korai bevezetést 4 hónapos kor előtti időpontra tenni.

Mit tehetünk az első hónapokban?

Az egyik kézenfekvő megoldás, amelyet a nemzetközi szakmai ajánlások is javasolnak, hogy sem a várandós, sem a szoptatós kismamák ne kerüljenek semmi olyan ételt, amely allergizálhat (beleértve a tejet, a tojást, a szóját és a földimogyorót) - természetesen csak akkor tegyenek így, ha különösebb tünet (náluk vagy a babánál) nem jelentkezik ezen ételek fogyasztásakor. A kismamák által elfogyasztott ételekben lévő antigének már magzati korban, majd az anyatejben kiválasztódva segítenek hozzászoktatni a magzat, illetve a csecsemő szervezetét a különböző táplálékokhoz - mindazokhoz, amelyekkel később "élesben" is találkozni fog a baba. Természetesen ha tüneteket okozna bármilyen táplálék fogyasztása, akkor a kismamának célszerű kerülnie, és érdemes konzultálnia ilyenkor az orvossal vagy védőnővel is.

Mindezek mellett szóba jöhet még a szoba levegőjének megtisztítása az allergiát kiváltó anyagoktól, beleértve a házi porban nyomokban található földimogyorót is. Ez megvalósítható olyan beltéri levegőtisztító készülékek alkalmazásával, amelyeket a pollenallergiásoknak is javasolnak. Ezek a készülékek ugyanis képesek - különböző méretű beépített szűrők segítségével - átszűrve megtisztítani a szoba levegőjét. Vásárlás előtt mindenképpen célszerű szakemberrel konzultálni, hogy a berendezések melyik fajtája felel meg leginkább igényeinknek.

Ha mindkét szülő allergiás, kb. 70 százalék, ha csak az egyik szülő beteg, akkor 30 százalék az esélye, hogy a születendő gyermek allergiás lesz. Táplálékallergiák tünetei és kezelése .

A szoba levegőjének megtisztítása tehát jól kiegészítheti a diétás tanácsok követését, különösen azokban az esetekben, amikor a baba valamilyen okból nem kaphat szájon át földimogyoró-krémet allergia-megelőzési céllal. Ilyenkor a légtisztítás szintén hozzájárulhat a földimogyoró-allergia kialakulási kockázatának csökkentéséhez. (X)

A cikk megjelenését a Philips Magyarország támogatta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Többnyire borult idő várható, de délelőtt keleten még előfordulhatnak kevésbé felhős körzetek, ott néhol a nap is kisüthet. Délután esetleg a délnyugati határvidéken vékonyodhat el a felhőtakaró. Az északkelet felé haladó csapadékzóna erősödik. Eleinte még többfelé várható havazás, viszont napközben dél felől egyre nagyobb területen havas esőbe, fagyott esőbe, ónos esőbe, végül esőbe vált a halmazállapot, a Dél-Dunántúlon és a középső országrészben különösen a magasabban fekvő helyeken tartós ónos esőre is számítani lehet. Legtovább, egészen az esti, késő esti órákig kiemelten az Északi-középhegység, illetve a főváros tágabb térségében tarthat ki a havazás, arrafelé általában 5-10 cm friss hó is hullhat, mely egyre többfelé olvadni kezd. Ennél kisebb mennyiség átmenetileg másutt is előfordulhat. Estétől újabb csapadékhullám érkezik, amely döntően eső lesz. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, azonban a délnyugati határvidéken ennél pár fokkal magasabb értékek is előfordulhatnak. Késő este is hasonló értékekre lehet számítani, enyhül az idő. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.