Belekortyolt a forró csokijába, meghalt a brit tinédzser

A 13 éves lány súlyos tejallergiában szenvedett, szójatej helyett pedig véletlenül tehéntejjel kapta a forró csokoládéját.

Szójatej helyett tehéntejjel készítették el a forró csokoládéját, ami miatt a 13 éves Hannah Jacobsnál súlyos allergiás roham lépett fel, majd néhány órán belül meghalt - írja a The Guardian. A tragédia még 2022-ben történt, ügyét azonban most kezdte tárgyalni a kelet-londoni kerületi bíróság.

A kelet-londoni Barkingban élő Hannah Jacobs gyerekkora óta allergiás volt a tejtermékekre, ami miatt nagyon oda kellett figyelnie, hogy mit és hol eszik. Órákon belül meghalt az elvitelre kért ital után, amelyet édesanyja, Abimbola Duyile rendelt neki 2022. február 8-án. Az anya hangsúlyozta a személyzetnek, hogy lánya súlyos allergiával küzd, és még arra is megkérte őket, hogy mossák el kétszer is a poharat, amibe Hannah a forró csokoládét kapta.

Szójatej helyett tehéntejjel készítették el az italát, a hiba a lány életébe került. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images
Szójatej helyett tehéntejjel készítették el az italát, a hiba a lány életébe került. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

A cikk szerint a család egy fogorvosi rendelésről tartott hazafelé, miközben beugrottak az italért. Hannah nem sokkal az elfogyasztása után a mosdó felé rohant, és azt kiabálta: „Ez nem szójatej volt” – emlékezett vissza Duyile. Azt mondta, a lányon gyorsan jelentkeztek az első tünetek, váladékot köhögött fel és mellkasi fájdalmakra panaszkodott. Hannát egy közeli gyógyszerészhez vitték, ekkor már az ajka és a szája is bedagadt. Itt egy Epipen oldatos injekciót adtak be neki az allergiás sokk ellen, majd a kiérkező mentők kórházba szállították. Az életét ugyanakkor itt sem sikerült már megmenteni, alig néhány órával az ital elfogyasztása után halottnak nyilvánították.

A bíróság szerint a lány állapotát alapvetően befolyásolta az is, hogy túl későn és nem megfelelő dózisban kapott adrenalin injekciót. A lányt kezelő Dr. Rahul Chodhari szerint Hannah életét valószínűleg meg lehetett volna menteni, ha az ital elfogyasztását követő kilenc percen belül megkapja az injekciót.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!