A második nyelv tanulása lelassítja az öregedést

Az olvasási készségeket és az intelligenciát is javítja, ha egy másik nyelvet tanulunk - ezt állapította meg egy új kutatás. A kétnyelvűség ugyanis "dúsítja" az agyunkat, és a dementia (elbutulás) bekövetkeztét is lassítja.

Egy második nyelv megtanulása pozitív hatással van az agyra - még akkor is, ha ezt felnőtt korban tesszük - állapította meg az Edinburgh-i Egyetem kutatása. Az olvasás, a verbális készségek, vagyis a folyékony beszéd, illetve az intelligencia szintje is emelkedik annál, aki nekiáll a tanulásnak. A skóciai kutatók 262 embert teszteltek. A vizsgálat alanyai között volt 11 éves gyerek és hetvenes éveiben járó személy is.

Egy korábbi tanulmány arra jutott - idézi fel a BBC -, hogy a kétnyelvűség a demencia megjelenését késleltetheti, méghozzá több évvel is akár. A mostani tanulmányt az Annals of Neurology című szaklapban tették közzé.

A mostani kutatás lényege az volt, hogy kiderítsék az ok-okozati kapcsolatot. Azt akarták eldönteni a kutatók, hogy eleve okosabb emberek kezdenek-e nyelvtanulásba, és a képességeik a második nyelv elsajátításától függetlenül jobbak, vagy tényleg javítja a kognitív képességeket a tanulás.

Dr Thomas Bak, az Edinburgh-i Egyetem munkatársa szerint most sikerült megtalálnia a választ a kérdésre. Azt állítja ugyanis, hogy életkortól függetlenül javítja a nyelvtanulás , illetve a kétnyelvűség a szellemi képességeket.

A második nyelv tanulása lelassítja az öregedést

A kutatók 2008 és 2010 között vizsgálódtak. A 262 érintett személy esetében a kognitív képességek változását próbálták regisztrálni intelligenciatesztek kitöltésével. Mindegyik résztvevő az angolon kívül legalább egy másik nyelven képes volt kommunikálni.

A kísérletben résztvevők közül 195-en 18 éves koruk előtt tanulták a második nyelvet. Az eredmény az lett, hogy akik kettő vagy több nyelven beszélne, azoknak jelentősen jobb volt a kognitív képességük. Különösen az általános intelligencia és az olvasási képesség volt jobb az esetükben.

A pozitív hatás a koncentrálóképesség és a folyékony beszéd terén volt megfigyelhető.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Az északkeleti országrész felett lévő összefüggő felhőzet csak lassan zsugorodik, gomolyosodik, egyes részeken még este is borult lesz az ég. Máshol napos, gomolyfelhős idő várható. Néhol kisebb eső, záporeső az északkeleti tájakon előfordulhat. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 21 fok között várható, de néhol egy-két fokkal magasabb, a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon pedig pár fokkal alacsonyabb értéket is mérhetünk. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!