Légzőszervi megbetegedések Lépcsőzés utáni fulladás? Ritka betegséget jelezhet A Tüdőér Egylet "Légszomj" kampányt indított a Ritka Betegségek Napján, a súlyos tüdőérbetegség, a pulmonális hipertónia ismertségének növelésére. HáziPatika
Egészség és gasztronómia Táplálkozni szeret, vagy inkább egy jót enne? Főzőiskolát indított az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet, ahova mindazok jelentkezhetnek, akik szeretnék elsajátítani gyakorlatban is az egészséges főzés konyhatechnológiai fogásait. HáziPatika
Mentális zavarok Ne igyon, mert megsántul!? Sokan hiszik, hogy már mindent tudnak az alkoholról(leginkább persze azt, hogy nekik miért nem kell tartaniuk tőle). Pedig a nagyivás az ismerteken kívül több olyan károsodást is okozhat, amelyet általában nem hoznak összefüggésbe az alkoholizmussal. Kiss Éva
Daganatok Legyen holnap kék napja! A Van Holnap! Zsákos alapítvány a "Legyen egy kék napod!" programmal a vastagbélrák elleni hónap részeként ünnepli a túlélőket, és fel szeretné hívni a figyelmet a betegségre. HáziPatika
Egészségügy Veszélyeket rejt a hirtelen tavaszodás Egy nap alatt egy évszakos változás következett be keddről szerdára virradóan. A keddi téli pillanatokat követően a hét közepén az átlagosnál több fokkal melegebb levegő érkezik. HáziPatika
Veszélyben Válságban fokozódik a munkahelyi stressz Minden negyedik munkavállaló stresszel a munkájával kapcsolatban a recesszió miatt és a jelenség összességében 40 százalékkal gyakoribb lett - állítja egy új kutatás. HáziPatika
Relax Gyakran dühös? Gyerekére is rossz hatással lehet! A könnyen méregbe guruló szülők gyerekei maguk is hamar dühbe jönnek, és viselkedési problémáik is kialakulhatnak - állítják amerikai szakértők. HáziPatika
Egészségügy Újra keresik az Év Gyógyszerészét Idén is meghirdették az Év Gyógyszerésze pályázatot, melyet az a gyógyszerész nyerhet el, aki példát mutat a gyógyszerészi gondozásban nyújtott kiemelkedő szakmai teljesítményével, a hatékony megoldások alkalmazásával és betegközpontú szemléletével. HáziPatika
Tudományos érdekességek Mágnesterápia segít a depressziósokon Amerikában újabb lendületet kapott a depresszió ellen alkalmazott mágnesterápia, miután a kormány bejelentette, hogy az egészségbiztosítás finanszírozni fogja az eljárást Illinois államban. HáziPatika
50plusz Póréhagyma, a nyár ígérete Tél végén, tavasz kezdetén, nincs már és még semmi a zöldségesnél, ami olyan friss és zöld lenne, mint a póréhagyma. Néró császár szép hangot remélt e különös növénytől. De még Wales címerében is szerepel, egy hajdani dicső csata emlékére. Bitai Sándor
50plusz A pénznek a bankban a helye Legegyszerűbb a pénzt bankba tenni és ott tartani. Ez ma már eléggé magától értetődő mindenki számára, sokan ezért nem is vesztegetnek időt arra, hogy ennél a megállapításnál tovább lépjenek. Pedig megérné. Nádasi Tibor
Tudományos érdekességek Ritkák, de együtt erősek - ötödszörre rendezik meg a Ritka Betegségek Napját HáziPatika
Mentális zavarok Nemsokára talán gyógyszerrel is tudják kezelni a szerencsejáték-függőket A noradrenalin befolyásolhatja azt, hogy egyesek már egészen kis pénzösszeg elvesztésének a hatására eltántorodnak a játéktól, és óvatosabbá válnak, míg mások sokkal kevésbé zavartatják magukat a veszteség miatt. HáziPatika
Légzőszervi megbetegedések Veszélyes állítások a parlagfűről keringő körlevélben "A parlagfű latin neve: Ambrosia artemisiifolia [...]. Azt mondják rá, hogy gaz, pedig ez nem igaz. [...] A parlagfű nem gyomnövény, mint ahogy az ürömfélék családjába tartozó többi növény sem az" - olvasható egy újabb körlevélben. HáziPatika
Tudományos érdekességek A dohányzás kiűzi a szájüreg baktériumait Egy friss tanulmány szerint a dohányzás következtében a szervezet saját jótékony baktériumai ellen fordul, ami sebezhetővé teszi a dohányosokat a betegségekkel szemben. HáziPatika
50plusz Ritka Betegségek Napja Ritka napra esett, február 29-én volt idén a Ritka Betegségek Napja, amikor a ritka betegségben élők, a betegszervezetek és partnereik igyekeznek felhívni a figyelmet az érintett több millió emberre. Nádasi Tibor