Iskolás gyermekek: vigyázat, itt éri őket a legtöbb baleset!

Elkezdődött az új tanév, a napi rutin helyreállásával ugyan rendezettebben telnek a napok, az iskolába vezető úton vagy a szünetben, a tornaórákon előfordulhatnak balesetek.

A Generali kutatásából kiderül, hogy az általános iskolások 14%-át, a középiskolások 28%-át éri baleset a tanintézményben, míg 6%-uk szerez sérülést az oda vezető úton. Érdemes tehát a szülőknek időben felkészülni az ilyen esetekre, és az államilag finanszírozott baleset-biztosítás mellé egy széleskörű biztosítással gondoskodni gyermekeik biztonságáról.

A reprezentatív, 1200 fős mintán végzett felmérés szerint a diákok 6%-át éri baleset a tanintézménybe vezető úton, annak ellenére, hogy sokukat szülőjük kíséri az iskolába. Az általános iskolásoknak 54%-a, míg a középiskolásoknak 99%-a azonban így is egyedül kell eljusson az iskolába. A szülők negyede 10 éves korától engedi önállóan közlekedni a gyermekét, míg további egyharmaduk még ennél is korábban, 8-9 évesen. Az iskolások 12%-a azonban csak 14 éves korától, vagy még később mehet szülői felügyelet nélkül iskolába.

A kutatásból kiderült az is, hogy a legtöbb általános iskolás (sorrendben) gyalog, autóval vagy kerékpárral jut el az oktatási intézménybe, míg a középiskolások legnagyobb hányada általában tömegközlekedési eszközt vesz ehhez igénybe.

Az iskolába vezető út mellett maga az iskola is rejt veszélyeket. Mint kiderült, a felmérésben részt vett általános iskolás gyermekek 14%-a, a középiskolások 28%-a szenvedett már el balesetet a tanintézményekben. Ezek legtöbbször tornaórán vagy a szünetben, játék közben következnek be.

"Sajnos a tanári felügyelet mellett is elkerülhetetlen, hogy a gyermekek a játék hevében kisebb-nagyobb baleseteket okozzanak. Egy egyszerű törés vagy ficam is nagyon megnehezítheti a család életét és jelentős pluszköltségekkel járhat. Ha például a gyermek nem tud lábra állni, meg kell oldani az iskolába járást, adott esetben orvoshoz kell vinni kezelésre, gyógyszerekre lehet szüksége, súlyosabb esetben kórházi ellátásra szorulhat. Ezeken a terheken jelentősen enyhíthet egy széleskörű balesetbiztosítás, melyek minden élethelyzetre és korcsoportra elérhetőek" - nyilatkozta Schaub Erika, a Generali személybiztosítási üzletágának igazgatója.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.