Legújabb cikkek
Megdöbbentő kísérletek vezettek egy felfedezéshez
Az izmokat lehet erősíteni, "növelni", az inakat nem - ez régi közhely. Most azonban kiderült: nem igaz. Sportorvosok szerint inaink is megvastagodhatnak, s megfelelő edzéssel a sportolók megóvhatják magukat olyan sérülésektől is, mint amilyen például az Achilles-ínszakadás.
Hogyan tesz beteggé a betegtájékoztató? Most eláruljuk!
Nem mindig előnyös a kockázatok és a mellékhatások olvasgatása a betegtájékoztatón, illetve egy-egy gyógyszer utáni keresés a Google-on. Egy német újság, a nocebo-hatásra hivatkozik, amely a placebo-hatás gonosz ikertestvére, s nem javítja, hanem rontja a páciensek állapotát.
Már az ősemberek sem paleo diétán éltek?
A Homo sapiens egyik távoli rokona, az Australopitecus sediba áll most az új ősrégészeti kutatások középpontjában. A maradványok alapján számítógéppel készített modellek azt mutatják, őseink valószínűleg nem a ma paleóként hirdetett étrend szerint táplálkoztak.
Amiről a hosszútávú ráktúlélők tudni akarnak
A Yale Egyetem közegészségügyi kara és rákkutató központja nemrégiben számolt be egy tanulmányról a Journal of Cancer folyóiratban, amelyben azt tárták fel, hogy a rákot hosszan, legalább 9 évig túlélőknek milyen információkra van szükségük a gondozásuk során.
Cukorbetegséggel az utazás is nagyobb kihívást jelent
A nyaralás, síelés, vagy egy külföldi utazás megváltoztathatja a cukorbetegek megszokott életkörülményeket, így az utazás előtt érdemes szakorvossal is konzultálni az esetleg felmerülő problémákról. A témában dr. Tänczer Tímea Ágnes, a Budai Endokrinközpont diabetológus főorvosa van a segítségünkre.
Tényleg gyógyít a testi közelség?
A stresszt csökkenti, a gyógyulást segíti a testi érintkezés, a simogatás. Ám betegeknél is fontos, hogy megteremtsük a megfelelő hangulatot - ilyenkor tudják ugyanis kifejteni pozitív hatásukat a hormonok. Ráadásul kétirányú folyamatról van szó, fontos a viszonzás.