Rák és C-vitamin: szedjük vagy ne?

Február elején tartotta a Rákliga éves rendezvényét a rák világnapja kapcsán. Az ott elhangzott előadások közül egyet kifejezetten fontos, hogy minél többen megismerjenek: dr. Bíró Krisztina előadását a C-vitamin és a rák összefüggéseiről.

Dr. Bíró Krisztina nem először fordul meg a különféle alternatív kezelésekkel és rákmegelőző(nek mondott) módszerekkel, az interneten keringő tévhitekkel és a kezelések sikerét is sokszor akadályozó híresztelésekkel. Ebben az évben a C-vitaminról, annak hatékonyságáról, a rákgyógyításban betöltött szerepéről tartott egy félórás előadást, melyet kicsit távolabbról indított: a bizonyítékon alapuló orvostudomány bemutatásával kezdte okfejtését, ami a jelenlevők között is többeket meglepett. Aki elkötelezett C-vitamin-hívő, az most kapcsolja be biztonsági övét, mert meglepő információk következnek a szakembertől!

Mint azt elmondta, az interneten szörfölve nem kell sokáig kutatnunk, percek alatt olyan csodaszerekbe és étrend-kiegészítőkbe botlunk , melyekről a forgalmazó vagy a gyártó azt állítja, megelőzi a rákot, esetleg gyógyítja is. Bár a hatályos törvények értelmében ilyet nem állíthat senki, ennél nagyobb baj az, hogy ezen állításoknak a legtöbbször nincsen semmiféle, tudományosan is igazolható valóságalapja sem.

Dr. Bíró Krisztina történeti áttekintésében a nyugati orvostustudományban elfogadott, ún. bizonyítékokon alapuló orvostudomány (Evidence Based Medicine) alapjait, lényegét, működési mechanizmusait ismertette(az ún. kettős-vak, randomizált és placebokontrollált vizsgálatokról beszélt). Konkrét példát is hozott ezekre, illetve olyan vizsgált hatóanyagokra, melyeket a hétköznapokban az egekig magasztalunk, esetleg étrend-kiegészítők fogmájában is szedjük (béta-karotin, E-vitamin, szelén). Ezekről - bejárva a tudományos a vizsgálati útvonalat - kiderült, nagy dózisban egyiket sem érdemes szedni, némelyikről pedig azt is igazolták, hogy nemhogy csökkenti a rákos megbetegedések kialakulásának kockázatát, de még fokozza is.

A nagy dózisban szedett C-vitamin versus kemoterápia témában itt olvashatja ).

Mint azt a szakember az általa ismertetett kutatások eredményeit alapul véve elsők között elmondta, a C-vitaminnal kapcsolatos állítások zöme ferdítés, ugyanis a vitamin legfontosabb indikációjának nincs köze a daganatos megbetegedésekhez. Amire leginkább való, az a skorbut kiküszöbölése és megelőzése, egyéb esetben, kiegyensúlyozott táplálkozás mellett - ahogy a szakember fogalmazott - se nem ártott, se nem használt a legtöbb vizsgálat során.

Rák és C-vitamin: szedjük vagy ne?

Nem ajánlott az extra (C-)vitamin-pótlás

A daganatos betegeknek sem ildomos azonban nagy dózisban pótolni az aszkorbinsavat - ezzel kapcsolatban James Watson elméletét kell megismernünk, aki arra kereste a választ, miért fokozzák a rák előfordulását az antioxidánsok, így például a korábbi kutatások során vizsgált A-vitamin is. A Nobel-díjas biokémikus - a DNS felfedezője - szerint amennyire hasznosak az antioxidánsok (a C-vitamin is antioxidáns), annyira károsak is: immunrendszerünknek szüksége van rájuk a baktériumok elleni harcban, részt vesznek a sejtpusztulás programozásában, ám szerinte rák esetén nem válnak hasznunkra. Ha ugyanis a tumorsejtek osztódnak, különösen magas bennük az antioxidáns-koncentráció. Miért? Mert a daganatos sejt meg szeretné védeni magát, ilyenkor a legérzékenyebb a külső hatásra, a mérgekre. Ilyen elven használja az orvostudomány a kemoterápiát, mely az osztódó sejteket pusztítja el.

Mi is pontosan a rák? - A daganatok típusai, kialakulása és a statisztikák

Az összefüggés ezen a ponton válik nyilvánvalóvá az elméletben: ha daganat esetén fokozzuk az antioxidánsok bevitelét, nemhogy az ellenük folytatott küzdelmet segítjük elő, hanem a daganatos sejt munkáját, osztódását támogatjuk, azaz a sejthaláltól védjük meg őket. Hasonló a helyzet a késői stádiumban a tumorok esetén is, amikor már olyan magas a daganatos sejteket védő antioxidánsszint, hogy a rák gyakorlatilag nem reagál a daganatellenes kezelésre.

Ne higgyünk akárminek!

Watson elméletét azonban érdemes a helyén kezelni, int óvatosságra Bíró Krisztina is: míg csupán elmélet, és nem támasztja alá klinikai vizsgálati eredményekkel, addig a www.uptodate.com oldal ajánlásait érdemes alapul venni, ami a vitaminpótlást illeti, akár egészséges embereknél, akár daganatos betegségek esetén. Az Uptodate ugyanis egy egymillió orvos által használt adatbázis, amit 1992-ben a Harvard Egyetem orvosai hoztak létre, és az orvosok klinikai kérdéseinek megválaszolására szolgál.

Az adatbázis szerint a szakemberek ma egyáltalán nem javasolják, hogy nagy dózisban, betegségmegelőző céllal szedjünk különféle vitaminokat, ami alól csupán egyetlen kivétel akad, a D-vitamin . Ezzel kapcsolatban tavaly jelentett be változást hazánkban is 12 orvosi szakmai társaság, és immár tízszeres mennyiségű D-vitamin bevitelt javasolnak a korábbi, 200 nemzetközi egység D-vitamin helyett. Emellett - rákmegelőző jelleggel is - hangsúlyozandó az egészséges életmód, a rendszeres mozgás és a megfelelő táplálkozás fontossága, daganatos kezelés során pedig a konzervatív terápia felvétele, melyet csakis az onkológus tudtával egészítünk ki más terápiával.

A Rák világnapján elhangzott összes előadás megtekinthető a Daganatok.hu internetes oldalon .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.