Legújabb cikkek
Orvosi vizsgálat előtt ezeket ne csináljuk
Az orvosi vizsgálat sikere nem csupán azon múlik, hogy elmegyünk és hagyjuk, hogy a szakemberek kívül-belül ellenőrizzék a testünket. Van néhány dolog, amire ha nem figyelünk, könnyen téves diagnózis születhet. Spóroljuk meg a fölösleges aggódást, és kerüljük el a következő hibákat!
Megugrott a házasságok száma
Tavaly "esküvőboom" volt Magyarországon. Szeptember végéig ugyanis többen házasodtak, mint 2018-ban az egész évben - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb előzetes adataiból. Ez soha nem látott emelkedést jelent az elmúlt három évtizedben.
100 éve született Béres József, a feltaláló
"Soha egyetlen embertársam életéről nem akartam, nem akarok és nem is tudnék lemondani. Más a dolgom a világban" - idősebb dr. Béres József jellemezte így magát. A száz éve, 1920. február 7-én született feltaláló már tudományos karrierje előtt is hihetetlen életpályát futott be. A gyógyszereiről és gyógyhatású szereiről híressé váló tudósról már legismertebb találmányának elkészítése, 1972 előtt is regényeket lehetett volna írni.
Koronavírus: másfél évre vagyunk az ellenszertől
Kínában gőzerővel gyártják az egyik amerikai gyógyszercég kísérleti készítményét, melyről azt remélik, hogy hatékony lehet a koronavírus ellen. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban a valóban hatékony védőoltásra még nagyjából 18 hónapot kell várni.