Stockholm-Szindróma
Stockholm-szindróma: agymosással elért kötődés
Az emberi természet furcsa játéka, amikor valaki akár annak ellenére is kötődik érzelmileg egy másik emberhez, hogy főleg fájdalmat és szenvedést kap tőle. Bár kétségtelenül sokan gondolják úgy, hogy velük ilyesmi soha nem fordulhat elő, a szakember arra figyelmeztet, hogy adott körülmények között szinte bárkiből elő lehet idézni ezt a logikátlannak tűnő ragaszkodást.
Gyógyszerkereső
A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.