Rákgyógyítás
Egyre fiatalabbaknál jelentkezik a végbélrák
Egyre fiatalabb korosztálynál diagnosztizálják a végbéldaganatot, a tendenciák szerint öt éven belül minden negyedik-ötödik beteg az 50 éven aluli korosztályból kerül majd ki, ezért is fontos az egészséges étrend, a rendszeres mozgás és az elegendő alvás - figyelmeztet a Semmelweis Egyetem közleménye.
Új eljárás a legsúlyosabb daganatok kezelésére
Forradalmian új megközelítés született a RAS fehérje mutációihoz köthető rákok gyógyítására: az ELTE kutatói jól kötő kismolekulákat találtak, amelyekkel nem a sejtosztódás alapvető mechanizmusaiba avatkoznak be, hanem az egészséges állapotot állítják helyre.
A rák elleni fegyver is lehet Karikó Katalin mRNS-technológiája
Az orvosi-élettani kategóriában Nobel-díjat kapott Karikó Katalin neve főként a koronavírus-pandémia idején kifejlesztett vakcinák miatt lett széles körben ismert, az azok alapjául szolgáló mRNS-technológia azonban más fontos fejlesztések előtt is utat nyitott a gyógyszeriparban.
Kapcsolódó videók
Beteghang: "három hónapot jósoltak nekem"
Bernáth Gusztávné Katalinnál áttétes tüdőrákot diagnosztizáltak hat évvel ezelőtt. A nő egy spanyolországi kísérleti gyógyszerprogramnak köszönhetően ma már teljesen tünetmentesen éli a mindennapjait.
Beteghang: "három hónapot jósoltak nekem"
Bernáth Gusztávné Katalinnál áttétes tüdőrákot diagnosztizáltak hat évvel ezelőtt. A nő egy spanyolországi kísérleti gyógyszerprogramnak köszönhetően ma már teljesen tünetmentesen éli a mindennapjait.
Gyógyszerkereső
A nap nagy részében közepesen vagy erősen felhős idő valószínű az északkeleti harmadban a legtöbb napsütéssel. Csak helyenként fordulhat elő kisebb eső, zápor. Estétől délnyugat felől kiterjedt csapadékzóna érkezik záporokkal, zivatarokkal. A délkeleti, keleti szél sokfelé megélénkül, a Győr-Szeged szélcsatornában meg is erősödik, amit néhol viharos lökések kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 26 fok között várható, a nyugati határnál ennél kissé hűvösebb maradhat az idő. Fronthatásra napközben nem kell számítani.